Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
"Szeretettel köszöntöm a magyar zarándokokat, különösen is a kiskunfélegyházi Constantinum Intézmény csoportját. A keresztény szellemben történő nevelés nagy adomány, egyben kötelezettség is, hogy tanúságtételünkkel átadjuk a hitet" – hangzottak a Szentatya szavai a február 12-i Úrangyala-imádságot követően.
A középiskolás diákok és kísérőik az intézmény igazgatója, Bangó M. Klára nővér vezetésével három napot töltöttek az Örök Városban. Felkeresték a négy pápai bazilikát és a kereszténység más szent helyeit, meglátogatták az ókori Róma nevezetességeit. Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora február 13-án mondott szentbeszédében szeretettel emlékezett vissza arra az időre, amikor maga is tanított a Constantinumban.
14-én a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában vettek részt szentmisén a fiatalok, majd a Vatikáni Rádió magyar adásában számoltak be iskolájukról és a zarándoklat addigi élményeiről. Bangó M. Klára nővér bemutatta az intézményt; továbbá a katolikus nevelés alapelveiről beszélt. A fiatalok nevében két diák, Bogdán Katalin és Csizmadia Máté mesélt röviden római élményeikről. Tanúságot tettek arról, hogy a hit mindennek az alapja. Elmondták, hogy jelmondatuk: aki hisz, annak semmi sem lehetetlen.
A kiskunfélegyházi fiatalok csoportja élményekkel és kegyelmekkel gazdagon érkezett vissza Magyarországra.
Az eseményen készült videót az alábbi linken tekinthető meg: http://www.youtube.com/
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
Új hozzászólás