Összecsukható, könnyű elektromos robogó, intelligens rendszer az otthoni energiatakarékossághoz, innovatív sütemények és tudományos élménysziget – bemutatkozik a kreativitásunk.
A Városalapítók napjával új tárlatot rendezett be a Holló László Képzőművész Kör. Az alkotókör tagjai kiskunfélegyházi témájú festményeiket, fotóikat mutatták be.
A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál.
Az előrejelzések szerint pénteken nemcsak a magasabban fekvő helyeken, hanem a völgyekben is lehet hóra számítani. Ausztriában akár 20-60 centiméternyi hó is hullhat.
Tapasztalt halasi íjászok úgy döntöttek nem kóborolnak tovább és egyesületté alakulnak. Ennek örömére megszervezték első versenyüket Halasi Napsólyom Íjászok név alatt.
Megszületett Magyarország első és egyetlen űrturizmussal foglalkozó weboldala, amely az űrbe vágyó turista minden gyakorlati kérdésére választ ad.
Június 1-jén 120 fős versenyzővel kezdődött meg Kecskeméten az íjász verseny.
A mezőnyt magas létszám és az ország java jellemezte, a körülményeket pedig a nagy meleg.
A Turul koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület 9 fővel a második legnagyobb létszámú egyesületként vett részt a megmérettetésen.
A férfiak kategóriája nagyon kihegyezett volt az erős mezőnyben. Ezért a fiúknak nem sikerült dobogóra kerülni.
A lányok azonban ismét letették a Koppány névjegyet Kecskeméten.
Pusztai serdülő leány kategóriában Szeibert Nóra első, míg Ladányi Ágnes a második lett.
Pusztai ifi lány kategóriában Vass Bianka első helyezést ért el.
Legnépesebb női kategóriában, pusztai felnőtt nő, Magyar Zsanett nyerte el a legjobbnak kijáró első helyet.
A Kunvill Kft. a válság alatt is fejlődik
Nagycsaládos nap volt Kiskunfélegyházán
Lázas előkészületek Kunszálláson
Kiskunhalason jártak a Turul Koppányok
Mazsorett fesztivál Kiskunfélegyházán
Pert nyert egy devizahiteles a bankja ellen
11 hozzászólás
Kunszállás lesz a 2013-as Nyeregszemle helyszíne
6 hozzászólás
Szócska: minden egészségügyi dolgozó kap béremelést
5 hozzászólás
Teltházas volt KGME első rendezvénye
26 hozzászólás
Új hozzászólás