Kecskeméten a múzeumok éjszakáján 43 helyszín csatlakozott a programokhoz, amelyek meglátogatását tizenegy folyamatosan közlekedő busz segíti - mondta el Mák Kornél, Kecskemét kulturális ügyeiért is felelős alpolgármestere hétfőn a Bozsó Gyűjteményben tartott sajtótájékoztatón.
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetési pontján megalakult a Helyreállítási Operatív Törzs, mely az Intézkedési Ütemterv szerint irányítja és koordinálja a helyreállítási munkálatok menetét.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz miatt több mint 100 útszakaszon volt érvényben forgalomkorlátozás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Már ami az ár-érték arányt illeti.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata hagyományteremtő céllal meghirdette az I. Országos Szemétszedési Akciót,
Petr Necas bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről.
2013. június 16-án rendezték meg Hódmezővásárhelyen az I. Gyarmati kupa úszóversenyt, ahol 28 egyesület 404 versenyzője összesen 1345 alkalommal állt rajthoz.
Liptai Claudia neve jól cseng a szakmában, nők ezrei kíváncsiak a sztár mindennapi életére, szokásaira. A színész-műsorvezető erre alapozná márkanevét.
Míg a tudósok eddig csupán 1-2 napra gondoltak, a párizsi Pasteur Intézet kutatóinak tanulmánya szerint a vázizomzatban lévő őssejtek még 17 napig élnek az emberben a halál beállta után. Kísérleteikből az is kiderült, hogy az őssejtek megtartották differenciálódási képességüket, tökéletesen működő izomsejtekké lehetett átalakítani őket.
Fabrice Chretien kutatásvezető és csoportja vizsgálataiban úgy találta, hogy a vázizomzati őssejtek csökkentették anyagcseréjüket, egyfajta alvó állapotba kerültek, így élték túl a halál utáni napokat.
A későbbiekben mintákat vettek egértetemek csontvelőjéből is, ahol a vérsejtek termelődnek, a csontvelői őssejtekből. Utóbbiak négy napig maradtak életképesek a halál beállta után: ekkor még megtartották azt a képességüket, hogy csontvelő átültetés után új szöveteket hozzanak létre.
A felfedezés nemcsak új őssejtforrást jelent, hanem az őssejtmegőrzés új módszereire is rávilágít. A kutatók szerint ha az előzetesen hozzájáruló donoroktól a halál beállta után őssejteket nyerhetnek, akkor enyhíthetik a meglévő sejt- és szövethiányt.
A szakemberek ugyanakkor óvatosságra intenek, mert bár a megközelítés nagyon ígéretes, még több vizsgálatra van szükség, mielőtt embereknél tesztelnék.
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
Megjelent Miklya Anna negyedik könyve
Róna Kincse lett a félegyházi gyógyfürdő
Egymilliárd forintos beruházás, 50 új munkahely Kiskunfélegyházán
7 hozzászólás
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
5 hozzászólás
3 hozzászólás
1 hozzászólás
2 hozzászólás
4 hozzászólás
Vállalkozói hitelről esik szó a KGME következő rendezvényén
11 hozzászólás
Új hozzászólás