Összecsukható, könnyű elektromos robogó, intelligens rendszer az otthoni energiatakarékossághoz, innovatív sütemények és tudományos élménysziget – bemutatkozik a kreativitásunk.
Az idei szezonra épített új járművel is sikerült megőriznie a korábbi években megszerzett pozícióját a Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának a Shell Eco-marathon rotterdami versenyén.
át ezért érdemes kétszer is megfontolni, hogy az ember Kínában termelt élelmiszert vegyen.
Irodalmi kávéházra várják az érdeklődőket május 27-én, hétfőn 16 óra 30 perctől, a kunszállási Petőfi Rendezvény- és Faluházban.
Tapasztalt halasi íjászok úgy döntöttek nem kóborolnak tovább és egyesületté alakulnak. Ennek örömére megszervezték első versenyüket Halasi Napsólyom Íjászok név alatt.
Megszületett Magyarország első és egyetlen űrturizmussal foglalkozó weboldala, amely az űrbe vágyó turista minden gyakorlati kérdésére választ ad.
A július 3-án 16 órakor, a Móra Ferenc Művelődési Központban megnyíló kiállítás negyed évszázad történetét mutatja be, és a zenekar mindennapjaiba enged betekintést. Július 14-én jubileumi koncertre, a Kész Arénába várják mindazokat, akik szívesen ünnepelnek együtt a zenekarral ezen a jeles évfordulón. Július 15-én vasárnap 10 órától a Szent István Templom előtt térzene zárja a jubileumi programok sorát.
A jótékonysági koncertek bevételét a Borsihalmi művésztelep javára fordítják.
Kunszállás lesz a 2013-as Nyeregszemle helyszíne
A Nyeregszemlén is bemutatja a nyolcostoros világrekordot Bársony Anett
A Kunvill Kft. a válság alatt is fejlődik
Nagycsaládos nap volt Kiskunfélegyházán
9 hozzászólás
Kunszállás lesz a 2013-as Nyeregszemle helyszíne
6 hozzászólás
Szócska: minden egészségügyi dolgozó kap béremelést
5 hozzászólás
Teltházas volt KGME első rendezvénye
26 hozzászólás
Új hozzászólás