Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf

KIS-KUNSÁG

Lezárult a Brose munkahelyteremtő beruházása Lezárult a Brose Hungary Automotive Kft. új munkahelyek létesítésére és technológiai fejlesztésre irányuló beruházása, amely jelentős összegű uniós és hazai támogatásnak köszönhetően valósulhatott meg. A kecskeméti cég - amely a Mercedes egyik legjelentősebb beszállítója – 105.7 millió forint Európai Uniós támogatást nyert el, a projekt összköltsége közel 675 millió forint volt.

Belföld

Hatalmas aranyérclelőhelyet találtak Nyugat-KínábanA térség valószínűsíthetően legnagyobb aranyérclelőhelyet fedezték fel geológusok a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen - jelentette a kínai állami média szerdán.

Gazdaság

Pert nyert egy devizahiteles a bankja ellenA Debreceni Törvényszék pénteki ítélete szerint a pénzintézet "elhallgatta" a kamat egy részét, önkényesen és kontroll nélkül módosította a szerződést, valamint jogtalanul tett többletterheket az adósra.

Program

Irodalmi kávéház KunszállásonIrodalmi kávéházra várják az érdeklődőket május 27-én, hétfőn 16 óra 30 perctől, a kunszállási Petőfi Rendezvény- és Faluházban.

Külföld

Eltűntek a magyar hegymászók, egyelőre nem keresik őketEltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, keresésük egyelőre nem folytatódik - közölte szerda délelőtt a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője az MTI-vel. Vincze Szabolcs megerősíteni ugyan nem tudta a hírt, de szerinte elképzelhető, hogy Kiss Péter lezuhant. A helyszínen tartózkodó Kollár Lajos expedícióvezetőt az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.

Sport

Kiskunhalason jártak a Turul KoppányokTapasztalt halasi íjászok úgy döntöttek nem kóborolnak tovább és egyesületté alakulnak. Ennek örömére megszervezték első versenyüket Halasi Napsólyom Íjászok név alatt.
Külföld
[Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal]

Eltűntek a magyar hegymászók, egyelőre nem keresik őket

Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, keresésük egyelőre nem folytatódik - közölte szerda délelőtt a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője az MTI-vel. Vincze Szabolcs megerősíteni ugyan nem tudta a hírt, de szerinte elképzelhető, hogy Kiss Péter lezuhant. A helyszínen tartózkodó Kollár Lajos expedícióvezetőt az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.

Olvasás tovább!

Egyelőre nincs új hír a bajba jutott magyar hegymászókról

Egyelőre nincs új hír a Kancsendzöngán bajba jutott magyar hegymászókról, Erőss Zsoltról és Kiss Péterről - tájékoztatta az MTI-t szerda reggel Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

Olvasás tovább!

Több tucatnyira emelkedett az oklahomai tornádó halálos áldozatainak száma

hirado.hu

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Nem végleges adatok szerint legkevesebb 51 - hivatalosan is megerősített - halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra.

Olvasás tovább!

A pénzpiac zsarnoksága ellen emelte fel szavát Ferenc pápa kategória: Külföld

A megválasztásakor a szegényeket segítő Assisi Szent Ferenc nevét választó egyházfő kijelentette: "embertelen" ideológia húzódik a gazdasági válság mögött.

Olvasás tovább!

Elhunyt Joe Farman brit tudós, az ózonlyuk felfedezője

Nyolcvankét éves korában meghalt Joe Farman brit tudós, Antarktisz-kutató, aki munkásságával segített azonosítani az ózonlyukat a Déli-sark felett.

Olvasás tovább!

Ausztrália bezárja budapesti nagykövetségét a költségvetési megszorítások miatt

A külügyet és a bevándorlók segélyezését érintő költségvetési takarékoskodás keretében Ausztrália bezárja budapesti nagykövetségét - jelentette hétfőn az ausztrál média az AAP hírügynökségre hivatkozva.

Olvasás tovább!

Az Egyesült Államokban minden telefont lehallgatnak

Az Egyesült Államokban minden belföldi telefonhívást lehallgat és eltárol a titkosszolgálat - állapította meg az FBI egy korábbi terrorellenes ügynökének nyilatkozata alapján a The Guardian című brit napilap.

Olvasás tovább!

Egyetlen diákja maradt egy fukusimai iskolának

Az áprilisban kezdődött 2013-as tanévre egyetlen diák maradt egy fukusimai általános iskolában, az intézményben azonban - ha nem is a megszokott módon - folytatódott a tanítás.

Olvasás tovább!

133 ezer gyermekáldozata volt az éhínségnek

Összesen 260 ezer ember vesztette életét a 2011-es szomáliai éhínség alatt.

Olvasás tovább!

A Pentagon katonákat küldött Maliba

A Pentagon, ha kis létszámban is, de katonákat küldött Maliba, annak ellenére, hogy a washingtoni kormány több ízben is megfogadta: az afrikai országban nem lesznek jelen amerikai szárazföldi csapatok - közölte szerdán a The Washington Post című amerikai napilap.

Olvasás tovább!

Moody's: megerősített olasz osztályzat, rontott előrejelzéssel

Megerősítette Olaszország hosszú futamidejű államkötvény-kötelezettségeinek "Baa2" szintű, gyenge befektetési ajánlásúnak számító besorolását a Moody's Investors Service, amely ugyanakkor jelentősen rontotta az olasz gazdaság teljesítményére adott előrejelzését, és főleg emiatt fenntartotta az olasz adósosztályzat negatív kilátását.

Olvasás tovább!

A Balatonra is repül az airBaltic

A sármelléki Hévíz-Balaton Airportra indít járatot májusban Rigából az airBaltic lett légitársaság, és növeli budapesti járatainak számát is.

Olvasás tovább!

Terjeszkedik a Daimler

A Handelsblatt információi szerint a Daimler motoralkatrészeket gyártó üzemet építhet Romániában.

Olvasás tovább!

Sokkal olcsóbb lehet idén a ciprusi nyaralás

Idén nyáron igazán megéri Ciprusra utazni. Az elmúlt hetek, hónapok politikai, gazdasági feszültségei ugyanis jótékony hatással voltak a szállodai árakra - amelyek 10-15 százalékkal olcsóbbak, mint a korábbi években.

Olvasás tovább!

Bostoni robbantás

- Lövöldözés Watertownban

Fegyverropogás hallatszott a rendőrség által lezárt bostoni elővárosban, Watertownban, ahol a hatóságok hajtóvadászatot indítottak a bostoni robbantás még életben maradt feltételezett tettese, Dzsohar Carnajev ellen - jelentették a helyszínről a CNN hírtelevízió tudósítói.

Olvasás tovább!

EP: Horvátország készen áll a július 1-i csatlakozásra

Az EP szerint Horvátország készen áll a július 1-i uniós csatlakozásra, az ország demokráciája és szociális piacgazdasága érett a tagságra, és teljesíteni tudja a tagsággal járó követelményeket.

Olvasás tovább!

Magyar táncosokon ámultak a brit tehetségkutatóban!

Újabb magyar siker született a Britain's got talent – az angol Csillag születik – című tehetségkutató show-műsorban. Az Attraction tánccsoport tagjai megríkatták Angliát, mégis sokan támadják őket.

Olvasás tovább!

Robbanás Texasban

Több tucat halott, több száz sérült.

Olvasás tovább!

MOMO mozgó gyermekhospice Bécsben

Röviddel Húsvét előtt megkezdte működését az osztrák főváros első mozgó gyermekhospice szolgálata. Bécsben és környékén közel 800 gyermek él halálos, gyógyíthatatlan betegséggel.

Olvasás tovább!

Aggódnak a képviselők a magyarországi alkotmánymódosítás miatt

A magyarországi alkotmányos helyzetről rendezett plenáris vitát az EP szerdán.

Olvasás tovább!

Hazatérnek-e a brit elit egyetemeken tanuló magyarok?

A Milestone Intézet felmérése szerint a vezető brit egyetemeken tanuló magyar diákok hosszú távú tervei Magyarországhoz kötődnek, rövid és középtávon világot akarnak látni és tapasztalatot kívánnak gyűjteni.

Olvasás tovább!

A Parlament átfogó bankreformról döntött

Ütésállóbb lesz az Európai Unió bankszektora 2014. január elsejétől azoknak a szabályoknak köszönhetően, amelyeket kedden fogadott el a Parlament.

Olvasás tovább!

Vérdíj a bostoni merénylőkre

Semmi jel nem utal arra, hogy része lenne egy szélesebb összeesküvésnek a bostoni maratonon elkövetett két robbantás, amely három ember életét oltotta ki.

Olvasás tovább!

Halálos mérget postáztak a politikusnak

Ricint tartalmazó borítékot küldtek Roger Wicker amerikai szenátornak egy nappal a bostoni robbantások után.

Olvasás tovább!

Minél nagyobb vérontást akartak Bostonban

Legalább három ember meghalt és több, mint 140 megsérült, amikor kukákba rejtett pokolgépek robbantak egy futóversenyen. A merényletet eddig senki nem vállalta magára. A legfrissebb hírek szerint a rendőrség hétfő éjjel Boston külvárosában átkutatott egy lakást a robbantásokkal összefüggésben.

Olvasás tovább!

Négyéves kisfiút támadott meg a halálos vírus

Újabb madárinfluenza-vírushordozót találtak a kínai fővárosban, a korábban már azonosított hétéves kislány szomszédságából egy négyéves kisfiút, akivel Kína-szerte hatvan fölé emelkedett a fertőzöttek száma. Eddig 13 halálesetet jelentettek.

Olvasás tovább!

Új magyarságismereti anyagot készített a Külföldi Magyar Cserkészszövetség

Új magyarságismereti anyag készült a Külföldi Magyar Cserkészszövetség gondozásában a 13-15 éves korosztálynak - közölte a szervezet az MTI-vel.

Olvasás tovább!

Happy Birthday Vienna City Marathon!

Rekordszámú nevezés érkezett Ausztria legnagyobb futóversenyére, a 2013. április 14-én megrendezésre kerülő Vienna City Marathonra. A rendezvény idén ünnepli harmincadik születésnapját.

Olvasás tovább!

A robot, a kötélhajtás és a töltő Hannoverben

Az 1947 óta évente megrendezett Hannover Messe-n idén is számos magyar cég képviseli hazánkat. Az egyszerre több tematikus kiállításnak helyt adó ipari vásár április 8-12. között várja az aktuális trendeket, innovatív termékeket megismerni kívánó szakmai látogatókat a világ minden tájáról.

Olvasás tovább!

Oroszország lesz a szeptemberi OMÉK díszvendége

Biztossá vált, hogy Oroszország lesz a szeptemberi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) díszvendége, miután a Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági miniszter aláírta az erről szóló utasítást - jelentette be szerdán Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, miután Moszkvában tárgyalt Alekszandr Csernogorov agrárminiszter-helyettessel.

Olvasás tovább!

Gyalogos zarándoklat indult Budapestről a csíksomlyói búcsúba

Elindult a hagyományos gyalogos zarándoklat kedd reggel Budapestről, a csoport a tervek szerint május 17-én estére ér az erdélyi Csíksomlyóra, ahol másnap részt vesznek a pünkösdi búcsún.

Olvasás tovább!

Ferenc pápa a pedofil papok ellen, bezáratja a vatikáni bankot is?

Zéró toleranciát sürgetett a papok által elkövetett nemi visszaélésekkel szemben Ferenc pápa pénteken a Hittani Kongregáció prefektusával, Gerhard Ludwig Müllerrel tartott találkozóján.

Olvasás tovább!

Mennyire veszélyes Észak-Korea?

Mindig nehéz feladat volt elválasztani az észak-koreai propagandát a vezetés valódi szándékaitól, a legutóbbi fejlemények, melyek az ENSZ februári atomfegyver tesztjét követő szankcióit követték, elég szokatlanok.

Olvasás tovább!

Új légijárat Budapestről

Edinburgh és Manchester után közép-angliai úti célt is kínál a Jet2.com fapados légitársaság.

Olvasás tovább!

Börtönbe küldhetik a bicikliseket

Drákói szigorral készülnek lecsapni a visszaeső szabálysértő kerékpárosokra a tokiói hatóságok.

Olvasás tovább!

A rossz legyőzéséről beszélt a pápa

Ferenc most sem felejtett el jó ebédet kívánni.

Olvasás tovább!

Ferenc pápa meglepetéssel készül húsvétra

Ferenc pápa vezette szombat este a húsvéti vigíliát, amely a tűz megáldásával és a húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődött a római Szent Péter bazilikában. Húsvét hétfőre meglepetéssel készül a katolikus egyházfő.

Olvasás tovább!

Átszeli Észak-Amerikát a világ első napelemes repülőgépe

Májusban átrepüli Amerikát a világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe, a svájci Solar Impulse.

Olvasás tovább!

Lerombolták a berlini fal egyik leghíresebb részét

Váratlanul újabb részt távolítottak el szerdán a német fővárost a hidegháború idején kettéosztó határépítmény leghosszabb megmaradt szakaszából.

Olvasás tovább!

Még a héten hazajönnek katonáink Afganisztánból

Hende Csaba átveszi a csapatzászlót Sipos Antal ezredestől - (Fotó: MTI)

Bezár a magyar PRT-tábor. Már a hivatalos búcsúünnepségen is túl vannak a katonáink.

Olvasás tovább!

[Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal]
0.107677