Összecsukható, könnyű elektromos robogó, intelligens rendszer az otthoni energiatakarékossághoz, innovatív sütemények és tudományos élménysziget – bemutatkozik a kreativitásunk.
Müller Péter író volt 2013 május 23-án, csütörtökön a kiskunfélegyházi művelődési ház vendége.
Egy harmadik vállalkozást is bevont a Ringier és az Axel Springer a magyarországi érdekeltségeik integrálásának folyamatába – derül ki a két médiacég közös közleményéből.
A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál.
Az előrejelzések szerint pénteken nemcsak a magasabban fekvő helyeken, hanem a völgyekben is lehet hóra számítani. Ausztriában akár 20-60 centiméternyi hó is hullhat.
Tapasztalt halasi íjászok úgy döntöttek nem kóborolnak tovább és egyesületté alakulnak. Ennek örömére megszervezték első versenyüket Halasi Napsólyom Íjászok név alatt.
Megszületett Magyarország első és egyetlen űrturizmussal foglalkozó weboldala, amely az űrbe vágyó turista minden gyakorlati kérdésére választ ad.
Az amerikai lakásárak annyira leestek, hogy a bérleti díjakból 15 százalékos hozamot lehet elérni, és öt múlva eladva a lakásokat, akár a befektetés duplája lehet az ár – írja tudósításában az MTI. A vásárlásokat még ebben a hónapban megkezdik Georgia és Michigan államban. Ahhoz, hogy 500 lakást megvásároljanak, mintegy 10 ezret kell megtekinteni, és 2.500-ra árajánlatot adni. Ezek bankok által elárverezett - voltaképpen visszavett - lakások, amelyeket csak készpénzért lehet megvásárolni.
Jelenleg az amerikai 30 éves jelzáloghitel kamata 3,6 százalék, amely csak 1 százalékponttal haladja meg az ugyanilyen futamidejű államkötvény kamatát. Így olcsóbb lenne lakást vásárolniuk a családoknak, mint bérbe venni, de a banki előélete miatt széles réteg nem hitelképes.
Futó Gábor, a Futureal csoport társtulajdonosának közlése szerint jelenleg 50 millió jelzáloghiteles lakás található az USA-ban, és ezek 11 százaléka problémás. A visszavett lakások aránya azonban még csak 1 százalék - ezeket árverezik a bankok -, míg 5 százalékukat most veszi vissza a bank. Miután a két legnagyobb jelzálogbank állami tulajdonba került, a visszavett lakások gyakorlatilag állami tulajdonban vannak. A lakásépítés Amerikában is stagnál, ez, illetve a hitelezhető ügyfelek hiánya hajtja fel a bérleti díjakat. Futó Gábor elképzelhetőnek tartja, hogy az üzlet felfutása után társakat vonnak be a cégbe.
A mostani befektetés része a Futureal 100 millió eurós partnerségi programjának. A csoport eddig 600 millió értékben adott át ingatlan-beruházásokat, a legnagyobb, még mindig tartó fejlesztése a budapesti Corvin sétány – derül ki az MTI összeállításából.
A Kunvill Kft. a válság alatt is fejlődik
Nagycsaládos nap volt Kiskunfélegyházán
Kiskunhalason jártak a Turul Koppányok
Lázas előkészületek Kunszálláson
Mazsorett fesztivál Kiskunfélegyházán
Afrika-fórumot tartanak júniusban Budapesten
11 hozzászólás
Kunszállás lesz a 2013-as Nyeregszemle helyszíne
6 hozzászólás
Szócska: minden egészségügyi dolgozó kap béremelést
5 hozzászólás
Teltházas volt KGME első rendezvénye
26 hozzászólás
Új hozzászólás