Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
A Lakiteleki Népfőiskola alapítója, országgyűlési képviselő és dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke II. János Pál halálának másnapján határozták el, hogy az ökumenikus szoborparkban – a vértanúk és hitvallók szobrai mellett – megemlékeznek Karol Wojtyláról. A pápa mellszobra Lantos Gábor szobrászművész alkotása.
A Szent István-kápolna az első olyan kis templom volt a szocialista Magyarországon, amely nem egyházi akaratból, hanem a népfőiskola alapítóinak szándékából épült fel. Alapítását levélben köszöntötte II. János Pál, aki később Lezsák Sándort is fogadta a Vatikánban, hogy megáldja a corpust, ami ma is a kápolna éke.
Tavaly májusban, a pápa Boldoggá avatásának ünnepén emlékfa állításával tisztelgett a XX. század egyik legkiemelkedőbb alakja előtt Kecskemét városa, és egy Lezsák Sándor által Wadowicéból, a pápa szülővárosából hozott tölgyet ültettek el a Piarista Gimnázium előtti zöldfelületen.
Az országgyűlés alelnöke folyamatos kapcsolatot ápol a pápa nevét viselő kecskeméti intézménnyel, a Karol Wojtyla Barátság Központtal is. A ház előtt állítják fel azt a II. János Pált ábrázoló mellszobrot, amelyet Lezsák Sándor ajándékozott Kecskemét városának. A szobor felszentelését annak az ünnepségsorozatnak a részeként tervezik, amelyet májusban, a pápa születésnapjához kapcsolódva rendeznek meg, s amelyre Wadowicéről, Kecskemét testvérvárosából is érkeznek vendégek.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
ENNYIVEL EL VAN INTÉZVE?
Új hozzászólás