Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
"A gazdasági válság, a rendkívüli időjárási helyzet súlyosan érintette a szegényeket. A program közel 18 millió emberen segít. Köztük vannak hajléktalanok, munkanélküliek, idősek, fogyatékosak, de nagycsaládok, egyedülálló szülők is. Helyes, hogy az EU nem feledkezik meg róluk. De gondoskodnunk kell arról is, hogy 2013 után is folytatódjon a program" - mondta Czesław Adam Siekierski (néppárti, lengyel), a téma parlamenti jelentéstevője.
"Fontos eredmény, hogy 2013 végéig megfelelő finanszírozással folytatódik a program, de ez még nem a történet vége. Továbbra is azon dolgozunk majd, hogy az EU 2013 után is szolidáris maradjon a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjaival, különösen az ilyen válságos időkben" - vélekedett Paolo de Castro (szocialista, olasz), a mezőgazdasági szakbizottság elnöke.
Az új szabályok 2012. január 1-jétől, visszamenőleg érvényesek, és lehetővé teszik, hogy a program 2013 végéig, évi legfeljebb 500 millió eurós költségvetési kerettel folytatódjon.
Az EU legrászorulóbb lakosainak élelmiszert biztosító programot 1987-ben, a közös agrárpolitika (KAP) keretein belül hozták lére. Az élelmiszert az uniós intervenciós készletekből biztosították.
Ahogy azonban ezek a készletek egyre inkább csökkentek, a rászorulók száma pedig nőtt, részben a piacokról szerezték be a szükséges élelmiszert. Az Európai Bíróság 2011 áprilisában viszont úgy döntött, hogy ez a gyakorlat jogellenes, és csak az intervenciós készleteket lehet felhasználni a programhoz. Ez azt jelentette volna, hogy 2012-ben csak 133 millió euró jut a programra, miközben egy évvel korábban még 500 millió euró állt rendelkezésre.
A Parlament 2011 júliusában állásfoglalásban javasolt átmeneti megoldásokat a program fennmaradása érdekében.
A program továbbélését jelentő rendeletmódosításról, amely lehetővé teszi az élelmiszer piacokról történő beszerzését, tavaly novemberben született döntés a Tanácsban. Németország ekkor beleegyezett abba, hogy megfelelő forrásokkal 2013 végéig folytatódjon a program.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás