Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
A Parlamentárium látogatói interaktív, multimédiás anyagok segítségével ismerhetik meg az Európai Parlament és a többi európai uniós intézmény munkáját és megtapasztalhatják, hogyan befolyásolják az itt meghozott döntések a mindennapi életüket. A látogatóközpont kiállítása az EU 23 hivatalos nyelvén megtekinthető, a siket látogatók négy különböző jelnyelv (angol, francia, holland, német) valamelyikén fedezhetik fel a kiállítást.
A hét minden napján nyitva tartó Parlamentáriumba a belépés ingyenes. A 2011. október 14-i megnyitó óta több mint 64.000 látogatót fogadott a központ, a látogatók többsége pozitív tapasztalatokról számolt be.
A Tripadvisor turisztikai honlap szerint Európa legnagyobb parlamenti látogatóközpontja mára Brüsszel egyik legnépszerűbb nevezetességévé nőtte ki magát.
A látogatóközpont egyik különlegessége, hogy a diákok egy szerepjáték keretében a parlamenti képviselők bőrébe bújva modellezhetik a parlamenti munkát és döntéshozatalt. Eddig 40 csoport közel 1000 diákja vett részt a szerepjátékon, és 100 csoport jelentkezett be, nagyrészt Európából, de Kínából és Új-Zélandról is érkeznek csoportok. A szerepjátékra a Parlamenarium@europarl.europa.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás