Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
Gianni PITTELLA (szocialista, olasz), 319 szavazat
Miguel Angel MARTÍNEZ MARTÍNEZ (szocialista, spanyol), 295 szavazat
Anni PODIMATA (szocialista, görög), 281 szavazat
Alejo VIDAL-QUADRAS (néppárti, spanyol), 269 szavazat
Georgios PAPASTAMKOS (néppárti, görög), 248 szavazat
Roberta ANGELILLI (néppárti, olasz), 246 szavazat
Othmar KARAS (néppárti, osztrák), 244 szavazat
Edward McMILLAN-SCOTT (liberális, brit), 239 szavazat
Isabelle DURANT (zöldpárti, belga), 238 szavazat
Alexander ALVARO (liberális, német), 235 szavazat
Rainer WIELAND (néppárti, német), 230 szavazat
Oldřich VLASÁK (konzervatív-reformer, cseh), 223 szavazat
Jacek PROTASIEWICZ (néppárti, lengyel), 206 szavazat
SURJÁN László (néppárti, magyar), 188 szavazat
Az alelnökök tagjai az Európai Parlament Elnökségének. Ez a parlamenti szerv határozza meg a Parlament működési szabályait, készíti el a Parlament előzetes költségvetését és dönt adminisztratív, személyzeti és szervezeti kérdésekben is.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás