Színvonalas kiállítással, tárogató hangversennyel, emléküléssel tiszteleg Kecskemét a száz esztendeje elhunyt Kada Elek polgármester emléke előtt.
A Kecskeméti Főiskola GAMF Karán európai versenyeken is sikeres repülő-, hajó-, autó- és vasúti modelleket tekinthetnek meg az érdeklődők.
Magyarországon ritkák a komolyabb pusztítással járó földrengések, a magyar mentőkutyák világviszonylatban mégis a legjobbak közé tartoznak. Külföldre ma már ritkán jutnak el, de itthon évente több tucat bevetésen vesznek részt, és a nemzetközi versenyeken is kiválóan teljesítenek.
Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a parlament elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár kedden, Kecskeméten.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata hagyományteremtő céllal meghirdette az I. Országos Szemétszedési Akciót,
Petr Necas bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről.
2013. június 16-án rendezték meg Hódmezővásárhelyen az I. Gyarmati kupa úszóversenyt, ahol 28 egyesület 404 versenyzője összesen 1345 alkalommal állt rajthoz.
Liptai Claudia neve jól cseng a szakmában, nők ezrei kíváncsiak a sztár mindennapi életére, szokásaira. A színész-műsorvezető erre alapozná márkanevét.
Liptai Claudia neve jól cseng a szakmában, nők ezrei kíváncsiak a sztár mindennapi életére, szokásaira. A színész-műsorvezető erre alapozná márkanevét.

Marsról származó agyagmintákat elemezve megállapították, hogy a minták nagy mennyiségű bórt tartalmaznak. A bór oxidált formában, borátként fontos szerepet játszhat az RNS kialakulásában, ami az élet egyik alapköve.

Óriási mennyiségű üvegházhatást okozó gázt tart csapdában a sarkvidék fagyott talaja. De félő, hogy már nem sokáig.

A Holt-tengeri tekercsek tanulmányozásával foglalkozó izraeli kutatók az ősi szöveg egy töredékének új olvasatát fedezték fel.

Az agyagásványként azonosított kőzetminta a víz egykori jelenlétére utal. Az agyagásvány kialakulásához ugyanis hosszú ideig szükséges a víz. Az Oppotrunity már korábban is észlelt agyagtartalmú kőzetet, de a NASA szakemberi szerint messze az a legjobb minta, amelyet talált.

A személyiség kifejlődését nem a genetikai örökség határozza meg, a viselkedési sajátosságokat inkább külső tényezők, elsősorban a neveltetés formálja - állapították meg brit és német tudósok, akik zebrapintyeken figyelték meg a folyamatot.

1838-ban két és fél méter magasan állt a víz a Margit-szigeten, levonulása után közel egyméteres iszapréteg maradt vissza. Ezután a sziget magasságát több mint két méterrel emelték. A szigeti lejáró 1901-ben készült el, addig csak csónakkal lehetett bejutni. Richard Wagner majdnem itt fulladt a Dunába.

etten értek egy macskát az oroszországi Komi Köztársaságban, amint mobiltelefonokkal és akkumulátortöltőkkel a hátán akart besurranni egy fegyházba.

Sokáig szentségtörésnek számított, ha valaki azt állította, hogy a Homo nemzetség nem Afrikában, hanem Eurázsiában alakult ki. Mára azonban több lelet is elképzelhetővé teszi ezt az új felfogást, írja a New Scientist.

Egy amerikai kutatásnak köszönhetően hamarosan lehetővé válik, hogy mozgásképtelen emberek a gondolatukkal irányítsanak művégtagokat. A fejlesztésben egy magyar kutató is részt vesz.

Megszületett Magyarország első és egyetlen űrturizmussal foglalkozó weboldala, amely az űrbe vágyó turista minden gyakorlati kérdésére választ ad.
Szülési fájdalmak gyötörtek két férfit az Egyesült Államokban: a vajúdás érzését mesterségesen keltették bennük fájdalomszimulátorral, hasfalukra rögzített elektródák révén.

A földkerekség legnagyobb modellautóját fejlesztették ki Hódmezővásárhelyen. A Mammuth Works két méter hosszú robbanómotoros autója iránt Ausztráliától Dél-Amerikáig nagy az érdeklődés. A motorsport szakma képviselői mellett, többek közt egy hadiipari cég figyelmét is felkeltette.

Közzétettek egy képet a vasárnapi New Orleans-i támadás egyik gyanúsítottjáról.

Elkészült az első hazai stressztérkép, amely az aggodalomra hajlamos és nyugodt emberek arányának kimutatására alkalmas. A férfiaknak és az idősebbeknek nagyobb, a nőknek és a fiatalabbaknak kisebb a stressztűrő képességük - állapította meg felmérésében a life.hu egészségügyi portál.

A zebrahal farkának több mint húsz élete van, ugyanis legalább ennyiszer képes visszanőni levágás után. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem genetikusai rájöttek, hogy a megújuláshoz először egyes sejtek belső alkotóinak szervezett lebontására van szükség.

Itt van a jó idő, és reméljük, hogy amíg csak lehet, velünk is marad. A nagy meleg azonban izzadással is jár, amelynek intenzitása igencsak egyénfüggő.

A legkellemesebb, de egyben a legalattomosabb veszélyt jelenti az UV-B sugárzás - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke, Budapesten egy szakmai fórumon, ahol az UV sugárzás egészségügyi veszélyeire hívták fel a figyelmet.

Az ember leheletét és lábszagát érzékelő és azt pozitív vagy negatív megjegyzésekkel kommentáló, a tulajdonost fogmosásra vagy tisztálkodásra ösztökélő robotokat fejlesztettek ki japán kutatók - írta az Aszahi Simbun japán napilap.
TiJöttök! elnevezéssel a műszaki és tudományos életpályát népszerűsítő program indult az Európai Unió támogatásával az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) azzal a céllal, hogy a tehetséges fiatalok elérésével, bevonásával növelni lehessen Magyarország gazdasági és szellemi versenyképességét.

Egy homlokra ragasztható matricával megoldható a gondolatolvasás? Egy amerikai találmány, az "elektronikus tetoválás" hajlékony áramköreivel képes egy EEG pontosságával rögzíteni több összetett agytevékenységet. A tetoválás a fejlődésben lévő magzat megfigyelésére is alkalmas lehet.

Egy légcső nélkül született kétéves kislány lett a világ legfiatalabb páciense, aki biotechnológiával előállított ilyen szervet kapott.

Az eddig ismert legkorábbi maja építményeket tárták fel régészek, többek között 3000 éves piramisokra leltek.

Tovább erősödött a pollenterhelés az országban, egyre több növény virágpora okozhat allergiás tüneteket az allergiásoknak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.

Eddig közel 5 millió látogatója volt a német www.fahrradreisen.de Magyarország fejezetének. Magyarország 2008 óta szerepel a hazai kerékpárutak általános leírásaival és konkrét szolgáltatói ajánlatokkal Németország egyik legnagyobb internetes kerékpáros adatbázisában - ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírlevelében.

A "PC utáni korszak" 2007-ben kezdődött az iPhone megjelenésével, majd az iPad 2010-es debütálásával folytatódott, ezt tetőzheti be most a Google a szemüvegbe épített számítógépével.

Lényegesen elterjedtebbek az öngyógyítás különböző formái az állatok körében, mint korábban gondolták - állítja Mark Hunter, a Michigani Egyetem ökológusa, aki szerint a jelenség tanulmányozásával hasznos következtetésre lehet jutni az emberre nézve is.

Egy gyermeket már elvesztett, másik fia életéért pedig nap, mint nap küzd. Gyura Barbara hiszi, tudja, hogy nem ismétlődhet meg a múlt, nem történhet meg ugyanaz a borzalom, mint először.

A Stanford orvostudományi kara a tudomány nevében áttetszővé tette néhány egér és hal agyát.

Japán tudósok kidolgoztak egy eljárást, amellyel az alvó agy aktivitását megfigyelve részlegesen rekonstruálni lehet az álomképeinket.

A Nap felé száguldó ISON üstökös fényesedése egyelőre elmarad a várttól. Egyes csillagászok szerint az üstökös magja "betegeskedik", és már abban sem biztosak, hogy túléli a közeli találkozót a Nappal.

Ferenc pápa népszerűsége Twitteren is érezhető: az új egyházfő megválasztása óta a pápai mikroblog megkétszerezte követői számát.

A meditálás együttérzőbbé, jószívűbbé teheti az embert - állapította meg egy új tanulmány, amely a Psychological Science című folyóiratban látott napvilágot.

A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében - egyebek mellett ez derül ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eddigi eredményéből.

Egy friss tanulmány öt típusra osztotta a közösségi oldalak használóit. Posztjai alapján bárki megtudhatja, melyikbe tartozik.

Harmadszor sikerült a tudósoknak "tetten érniük", miként változik át a "szellemrészecskének" is nevezett neutrínó egyik fajtája a másikba az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) és az olaszországi San Grasso Laboratórium által végzett OPERA-kísérlet keretében.
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
Róna Kincse lett a félegyházi gyógyfürdő
Egymilliárd forintos beruházás, 50 új munkahely Kiskunfélegyházán
7 hozzászólás
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
5 hozzászólás
3 hozzászólás
1 hozzászólás
2 hozzászólás
4 hozzászólás
Vállalkozói hitelről esik szó a KGME következő rendezvényén
11 hozzászólás