Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
Az előző negyedév 58 százalékával szemben, most a válaszadóknak csak a 39 százaléka vár növekedést az internet területén, negyedük pedig már kifejezetten arra számít, hogy csökkenés lesz tapasztalható. Ez az eredmény azonban még így is jónak tekinthető. Különösen, ha azt vesszük, hogy a válaszadók több mint kétharmada csökkenést vár a napilapok és magazinok piacán, míg a rádió esetében a válaszadók közel háromnegyede jósol csökkenést.
Az internet mellett a kábeltelevíziók területén várnak még növekedést a kitöltők, ám itt is már csak 41 százalékuk jósolja a bővülést, szemben az előző negyedév 63 százalékával. Az országos televíziók esetében is nagymértékben nőtt azoknak az aránya, akik csökkenést prognosztizálnak, már háromnegyedük így vélekedik.
Vidus Gabriella, az r-time ügyvezető igazgatója szerint az idei év a várakozásoknak megfelelően indult, azaz piaci szinten megjelent az a csökkenés, amit már tavaly év végén előre jeleztek. Ez persze csatornánként jelentős eltérést mutat, attól függően például, hogy kinek hogy alakult a tavaly év eleje. A tévés szakember biztos abban, hogy a kábeltévék még nagyobb szeletet tudnak kihasítani a tortából, mint korábban, és ez a tendencia csak erősödni fog a jövőben. Úgy látja ugyanakkor, hogy itt sem egységes a kép, hiszen már most látszik egyes csatornák visszaesése, melynek lehetnek disztribúciós és program minőségi okai is, amit szerinte a hirdetők egyből lereagálnak, hiszen a választék széles.
Kissé álmosan induló reklámpiacra számít 2012 első hónapjaiban Bartha Ferenc, a Beiersdorf kereskedelmi és marketingigazgatója. Véleménye szerint a hirdetők kivárnak a gazdasági környezetben bekövetkezett jelentős változások miatt. A szakember egyébként összességében az elősző év azonos időszakához képest kisebb reklámköltéseket és tovább erősödő televíziós fókuszt vár. A televíziók közül azonban – úgy gondolja, elsősorban az áraik és a valószínűleg jobb célozhatóság miatt - a kábeltévék további részt fognak szerezni a földi sugárzásúakkal szemben.
„Az internet lehetőségei még koránt sincsenek kimerítve, ezért nagyon valószínűnek tartom, hogy a hirdetők új kreatív és technikai megoldásokat alkalmazva növelik az ezen a területen elköltött pénzt. A sajtó és közterületi reklámeszközök részesedésének további visszaszorulását valószínűleg már a hirdetők reklámra elkölthető keretének végessége is okozhatja. A költséghatékonyság a reklámpiacon is nagyon fontos, ezért előtérbe kerül a szolgáltatók az ügynökség és a hirdető jó együttműködésének fontossága” - tette hozzá Bartha Ferenc.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
Új hozzászólás