Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
Hatalmas terhet jelent a civil szervezetek számára az idei 5 százalékos elvárt béremelésről szóló kormányrendelet betartása, s bár az állam pályázattal segíti az érintetteket, ezt nem minden szervezet érzi teljes körű megoldásnak, mentességet szeretnének - írja a Magyar Nemzet.
A lapnak az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ügyvezető igazgatója, Kovács Melinda elmondta, hogy már tavaly több embert elbocsátottak, és felszámolták támogatói irodájukat, s amennyiben újabb dolgozóktól kell megválniuk, a szervezet működése kerül veszélybe. Úgy vélte: alapvető fontosságú lenne azon civil szervezetek megsegítése, amelyek az egyébként is romló szociális helyzetben lévő embereknek nyújtanak szolgáltatást, ahogyan erre a kormányrendelet a hasonló feladatot ellátó egyházak esetében gondol is, megadja a mentességet.
A Siketvakok Országos Egyesületének ügyvezetője, Kedves Éva szerint az elvárt béremelés teljesítéséhez igénybe vehető állami támogatásra szóló pályázat nem nyújt megoldást, mert a teljes béremelés összegére nem lehet pályázni.
A szenvedélybetegeket segítő Kiút Közhasznú Alapítvány szerint is bajban van a legtöbb szervezet, hiszen a gazdasági válság miatt csökkenő állami támogatások következtében az eddigi bérek kifizetése is nehézséget jelentett. Gróf Róza, a szervezet addiktológiai tanácsadója a Magyar Nemzetnek elmondta: ha valakit el kell küldeniük a béremelés miatt, nem működhetnek tovább, hiszen törvényben szabályozták, hány emberrel kell dolgozniuk
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás