Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
Tavaly összesen 79,8 milliárd forint illetéket fizettek be a magánszemélyek, ami közel 10 milliárd forinttal marad el a tavalyelőttitől; ezen belül az autók utáni illetékbevétel összege nőtt, az ingatlanoké csökkent - írja a Napi Gazdaság.
A lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján közölt összeállítása szerint a visszterhes gépjármű-átruházásból a 2010-es 14,8 milliárd forint után tavaly 15,1 milliárd folyt be, míg az ingatlanügyletek után befizetett összeg 62,4 milliárdról 52,9 milliárdra csökkent. Hozzáteszik, hogy 2010-től jelentősen csökkent az illeték mértéke, így nem kizárt, hogy a magas bázis egyik oka a 2009-ről 2010-re tolt tranzakciók sokasága.
Annak ellenére, hogy az öröklés és az ajándékozás egyenesági rokonok között illetékmentes lett 2010 közepétől, ez csak az ajándékozásnál mutatkozott meg az adatokban. Itt ugyanis jelentős csökkenés volt megfigyelhető - 1,95 milliárd forint után 1,26 milliárd jött be -, míg az öröklésnél 3,9 milliárd forint után tavaly 4,9 milliárd forint volt a befizetés. A lap szerint ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy az ajándékozás viszonylag gyorsan átfut a rendszeren, vagyis a jogszabályváltozás akár azonnal megjelenhet a bevételekben, ezzel szemben az öröklésnél lehetnek csúszások. Egyrészt az eljárás is elhúzódhat, másrészt az örökösök kérhetnek halasztást, méltányosságot, ami szintén tolja a bevételek realizálását.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás