Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Mint ismert, a fegyelmi eljárás megindításáról a képviselő-testület döntött. A vizsgálóbiztosi eljárás lefolytatásával dr. Réczi László képviselőt bízták meg a városatyák, aki – miután meghallgatta dr. Kovács Józsefet, Kissné Kovács Ilona volt önkormányzati biztost, valamint Kapus Krisztián polgármestert – február 8-án fejezte be az eljárást. Az üggyel kapcsolatos iratok és jegyzőkönyvek megtalálhatok a www.kiskunfelegyhaza.hu oldalon.
A vizsgálat tárgya az a megbízási szerződés, amelyet dr. Kovács József egy tanulmány elkészítésére kötött a Primatus Ecofinance Consulting BVBA-val. A tanulmányért – amely a kórház egy lehetséges és optimális fejlődési irányát, jövőképét vázolja – összesen 14 ezer eurót fizetett ki a kórház. A vizsgálóbiztos olyan kérdésekre keresett választ, mint hogy Kovács doktor jogosult volt-e a szerződés aláírására, illetve az összeg kifizetésére, de a tényfeltárás kitért például arra is, hogy a kórház főigazgató megfelelően tájékoztatta-e az ügy részleteiről a fenntartót.
Ahogy a vizsgálóbiztos jelentésében fogalmaz: „Megállapítható, hogy dr. Kovács József és a tanúk közötti elmondások csak minimális mértékben azonosak. Azok jelentős részben eltérnek egymástól.” Míg például Kapus Krisztián tanúként történő meghallgatása során azt mondta, hogy (idézet a jelentésből) „A konkrét megkötött szerződésről információja nem volt, nem látta, a részleteit nem ismerte, felhatalmazást sem adott az aláírásra. Abban a meggyőződésben volt, … hogy a Primátus ingyen dolgozik”, addig Dr. Kovács József azt állítja, hogy minden részletet egyeztetett a polgármesterrel. A kórházigazgató egyébként több, a tárgyalásokban résztvevő személy – Gyarmati Menyhért, dr. Kálmán Zoltán, Johann Friedmann és Pokol László – írásos nyilatkozatával támasztja alá állítását. Kovács doktor a meghallgatásakor készült jegyzőkönyv szerint leszögezi: „Polgármester úr mindent tudott.”, valamint elhangzik az is, hogy „a kórház az önkormányzat helyett fizetett”, illetve, hogy „ez nem egy önös próbálkozásom volt, hanem gyakorlatilag egy teljes egészében leegyeztetett tevékenység.”
Meghallgatása során dr. Kovács József kifejezetten kérte, hogy a jegyzőkönyvben rögzítsék az önkormányzati biztos éves jelentésében szereplő, alábbi mondatot: „A legnagyobb reményt és erőt abból nyerjük, hogy közel 20 év után körvonalazódni látszik végre, egy település- és a kórházfejlesztési koncepció. Az erre vonatkozó határozatot a Képviselőtestület 2010 decemberében meghozta, a kivitelezésre a kórház vezetése minden segítséget megad."
A vizsgálat során feltárt információk alapján dr. Réczi László jelentésében több pontban elmarasztalja dr. Kovács Józsefet. A testületi ülésre készült előterjesztésből az is kiderül, hogy a Szegedi Városi Ügyészség 2012. február 15. napján jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a szóbanforgó szerződéssel kapcsolatban.
Az előterjesztést szignáló Balla László alpolgármester fegyelmi büntetésként dr. Kovács József magasabb vezetői beosztásának fegyelmi hatályú visszavonására tesz javaslatot. Ezzel párhuzamosan egy másik fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezi dr. Kovács József ellen Kapus Krisztián polgármester, az önkormányzat belső ellenőrének célvizsgálata alapján.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
1 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
Meddig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
……..egész hétvégén a 23-i Testületi ülés járt az eszemben, a „gondolatok össze vissza kavarogtak a fejembe”, hogy mi is történt, történik pontosan. Nem tudom elhinni még most sem, hogy imádott városunkban ezt meg lehet tenni . Gondoltam egyet és meg néztem a 23 című filmet / Jim Carrey/ . A 23 szám megöl, elpusztít………..
…….. és lám ez történik. 23-án este alapjaiban omlott össze bennem az a bizalom, amit még tudtam táplálni azért, hogy városunk kilábal ebből a válságból. Kommunizmus, diktatórikus hatalom ez jellemzi fejembe a most kialakult képet…………
…………az a város amelyben eddig éltünk, megszűnt létezni. Egy új jövő kép materizálódik bennem, amelyben nincs hely a kreatív gondolkodásnak, a kultúrának, a hagyományaiknak, tiszta politikának, nincs helye egy kórháznak , nincs helye egy „jó léti” városnak………
……… csak egy van a város totális elpusztítása.
Meddig !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
....... eddig? igen eddig , és nem tovább. Tegyük fel a szalagot és álljunk ki az igazunkért. Nincs más lehetőség nincs más kiút. Meg kell mutatnunk, hogy vagyunk, azt, hogy tenni akarunk , és ha eltipornak tovább haladunk, és az utcára vonulunk!
Tisztelt képviselő testület!
A Sic Semper Tyrannis Kiskunfélegyházáért, és a Fehér Szalag Mozgalom, felkéri önöket, hogy oszlassák fel magukat a város érdekei miatt, oszlassák fel magukat, hogy együtt közösen újra felépítsük Kiskunfélegyházát!
A Fehér Szalag Mozgalom.
Sic Semper Tyrannis
http://sic-semper-tyrannis.webnode.hu/news/meddig-/
Nagy hiba volt kezdetben ezekben az urakban bízni a polgármesternek - ezt már le nem mossa magáról - ez igaz. De még ha késve is, ideje rendet csinálni! ELŐBB KELLETT VOLNA - azon meg nem kell csodálkozni, hogy ugrálnak a kis patkányok a süllyedő hajóról ... honatyák, mi...
Ha ez igaz, HÁT mit mondjak?
Javaslom, hogy nézzék meg a volt VASAS pályát!
MI FOLYIK EBBEN A VÁROSBAN???
Kinek, minek képzelik magukat ezek az emberek, akik irányítják városunkat?!
Válasz a felvetésekre: 1) Önnel ellentétben nem magától értetődő, hogy az ominózus tanulmánnyal mindenkinek problémája lenne, annak tartalmát, eredményét eddig senki sem vonta kétségbe (már akik olvasták és ismerik); akik nem is látták, olyan véleményt fogalmaznak róla, amilyet akarnak. Ezen túlmenően egy 300 millió Ft-os zöldmezős beruházás általánosan elfogadott projektelőkészítési költsége 10-15%, amelynek általában egyharmada lehet a projektkoncepció kidolgozása - vagyis alsó hangon itt 10 millió Ft-ot kérhetett volna a brüsszeli cég, ehelyett megelégedett 3,5 millió Ft-al. Erről ennyit. Nem egészen értem, hogy miért is lenne természetes, hogy ezért felelősségre vonnák a fődokit? kiszámolta Ön már azt, hogy ezért a 3,5 millió Ft-t cserébe mit kaapott volna (pénzben is) a város, ha éppen a képviselő uralk nem kadályozták volna meg a projekt megvalósítását - ami csak úgy mellesleg egyetlen forintjába nem került volna a városnak? (2) Kissné pontosan a törvényi előírások szerint végezte a munkájáz, ezt majd az ügyészségi vizsgálat is be fogja bizonyítani - tehát az Ön kérdése itt nagyon pontos: ha ez egész jogszerű, akkor miért csesztetik a főigazgatót? Hát pont ez az ügy valódi kérdése - ami azért a polgármester tanuvallomásában fekete-fehéren leírásra is került; lásd 62. oldal! (3) Kapus Krisztián személyes felelőssége óriási, ezért is tagad mindent. A vizsgálóbiztos azonban - mint a Civil mozgalom képviselője - szervilisen kiszolgálja. De ez egy másik történés. (4) Végezetül a felmerült EP-képviselők neve. Szerepük nincsen, nem is volt, de a polgármester úr előráncigálta őket, és tolja őket maga előtt, mintha ott védelmet remélhetne. A képviselőkkel Kapus és Kovács urak - feltehetően - azért találkoztak, mert támogatást kértek a város településfejlesztési elképzeléseinek megvalósításához, mint ezt amúgy 200 további polgármester is megteszi a magyar és EP parlament folyosóin nap, mint nap. Nincs itt semmiféle összeesküvés, hanem egy felelőtlen polgármester ámokfutásának vagyunk szemtanúi és kényszerű áldozatai.
Remélhetőleg Réczi úr a polgármestert is felvilágosította a hamis tanúzás várható törvényi következményeiről (ő pedig azt meg is értette), főleg akkor, ha a hamis tanúzásra egy fegyelmi eljárás során kerül sor.
Az viszont egyértelmű, hogy ez egy koncepciós per, és ez még egy jogi végzettség nélküli ember számára is teljesen egyértelmű.
Réczi Akta! A tegnapi nap folyamán, miután végig olvastam a 68 oldalas tanulmányt, nagyon sok kérdés felmerült bennem. Nem értem, nem tudom felfogni, elfogadni, hogy egy ilyen megtörténhet városunkban. Az biztos, és szerintem evvel mindenki egyetért, hogy az ominózus tanulmány mely megköttetet a Primatus Ecofinance Consulting BVBA-val 14.000euro-ért, hagy maga után némi kivetni valót. Azt, hogy ezért Kovács fő dokit felelőségre vonják azt természetes. –azt persze hozzátenném, hogy a lefokozás számomra nem elég-. Ami viszont dühít: Kissné Kovács Ilona tanú vallómásából kiderül, hogy ő tudott az első kifizetésről, sőt alá is írta, jogszerűnek találta. AKOR MOST MI VAN. Jogszerű vagy nem. Ha igen akkor nem értem Kovács Fő doki ügyét. Ha nem Kissnét miért nem veszik elő? Kapus Krisztián Polgármester urat több személy is –, Gyarmati Menyhért, dr. Kálmán Zoltán, Johann Friedmann és Pokol László- írásban jelezte a vizsgáló biztos úrnak, hogy tudott a tanulmány megkötéséről. Tehát jogosan merül fel bennem a kérdés, hogy miért nem tér ki a vizsgálat Kapus Krisztián felelőssége ügyében, vagy a tanuk hiteleségével kapcsolatban. A harmadik- de azért ez bevallom, már felér, egy összeesküvés elmélettel- mit keres a vizsgálatban Áder János, Bagó Zoltán és Deutsch Tamás epp. képviselők neve, milyen szerepük volt. Nekem homályos, hogy oda mentek hárman arról beszélgetni, hogy az európai uniónak fontos lesz a gyógy turizmus. http://sic-semper-tyrannis.webnode.hu/news/gondolatok-a-reczi-aktarol/
Réczi Akta! A tegnapi nap folyamán, miután végig olvastam a 68 oldalas tanulmányt, nagyon sok kérdés felmerült bennem. Nem értem, nem tudom felfogni, elfogadni, hogy egy ilyen megtörténhet városunkban. Az biztos, és szerintem evvel mindenki egyetért, hogy az ominózus tanulmány mely megköttetet a Primatus Ecofinance Consulting BVBA-val 14.000euro-ért, hagy maga után némi kivetni valót. Azt, hogy ezért Kovács fő dokit felelőségre vonják azt természetes. –azt persze hozzátenném, hogy a lefokozás számomra nem elég-. Ami viszont dühít: Kissné Kovács Ilona tanú vallómásából kiderül, hogy ő tudott az első kifizetésről, sőt alá is írta, jogszerűnek találta. AKOR MOST MI VAN. Jogszerű vagy nem. Ha igen akkor nem értem Kovács Fő doki ügyét. Ha nem Kissnét miért nem veszik elő? Kapus Krisztián Polgármester urat több személy is –, Gyarmati Menyhért, dr. Kálmán Zoltán, Johann Friedmann és Pokol László- írásban jelezte a vizsgáló biztos úrnak, hogy tudott a tanulmány megkötéséről. Tehát jogosan merül fel bennem a kérdés, hogy miért nem tér ki a vizsgálat Kapus Krisztián felelőssége ügyében, vagy a tanuk hiteleségével kapcsolatban. A harmadik- de azért ez bevallom, már felér, egy összeesküvés elmélettel- mit keres a vizsgálatban Áder János, Bagó Zoltán és Deutsch Tamás epp. képviselők neve, milyen szerepük volt. Nekem homályos, hogy oda mentek hárman arról beszélgetni, hogy az európai uniónak fontos lesz a gyógy turizmus. http://sic-semper-tyrannis.webnode.hu/news/gondolatok-a-reczi-aktarol/
Sic Semper Tyrannis
A tegnapi nap folyamán, miután végig olvastam a 68 oldalas tanulmányt, nagyon sok kérdés felmerült bennem.
Nem értem, nem tudom felfogni, elfogadni, hogy egy ilyen megtörténhet városunkban.
Az biztos, és szerintem evvel mindenki egyetért, hogy az ominózus tanulmány mely megköttetet a Primatus Ecofinance Consulting BVBA-val 14.000euro-ért, hagy maga után némi kivetni valót. Azt, hogy ezért Kovács fő dokit felelőségre vonják azt természetes. –azt persze hozzátenném, hogy a lefokozás számomra nem elég-.
Ami viszont dühít:
Kissné Kovács Ilona tanú vallómásából kiderül, hogy ő tudott az első kifizetésről, sőt alá is írta, jogszerűnek találta. AKOR MOST MI VAN. Jogszerű vagy nem. Ha igen akkor nem értem Kovács Fő doki ügyét. Ha nem Kissnét miért nem veszik elő?
Kapus Krisztián Polgármester urat több személy is –, Gyarmati Menyhért, dr. Kálmán Zoltán, Johann Friedmann és Pokol László- írásban jelezte a vizsgáló biztos úrnak, hogy tudott a tanulmány megkötéséről. Tehát jogosan merül fel bennem a kérdés, hogy miért nem tér ki a vizsgálat Kapus Krisztián felelőssége ügyében, vagy a tanuk hiteleségével kapcsolatban.
A harmadik- de azért ez bevallom, már felér, egy összeesküvés elmélettel- mit keres a vizsgálatban Áder János, Bagó Zoltán és Deutsch Tamás epp. képviselők neve, milyen szerepük volt. Nekem homályos, hogy oda mentek hárman arról beszélgetni, hogy az európai uniónak fontos lesz a gyógy turizmus.
http://sic-semper-tyrannis.webnode.hu/news/gondolatok-a-reczi-aktarol/
Új hozzászólás