Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Legnagyobb számban a távfűtéssel és a szemétszállítással kapcsolatban merültek fel észrevételek, néhányan a szakorvosi ellátással, illetve a kecskeméti kórházi ellátással kapcsolatos sérelmeiket osztották meg a jelenlévőkkel.
Mivel – magánemberként – megjelent a fórumon Fricska Sándor, a fűtőmű vezetője is, Kapus Krisztián őt kérte fel, hogy válaszoljon a felmerülő kérdésekre. Volt, aki az alacsony hőfokot, más a magas árat kifogásolta. Szóba került az is, hogy azokban az épületekben, amelyek pályázati forrás igénybevételével meg tudták oldani a hőszigetelést, jelentős pozitív változást tapasztalnak a lakók. Fricska Sándor hangsúlyozta: a műszaki problémák kivizsgálásában és megoldásában akkor tudnak segíteni, ha az érintettek jelzik azt a szolgáltatónak. Az önkormányzati rendeletben előírt 20 Celsius fokot minden lakásban biztosítani tudják, ha a panasz eljut hozzájuk – szögezte le a szakember.
Többen kifogásolták, hogy szerintük a kecskeméti megyei kórházban hátrányosan megkülönböztetik a félegyházi betegeket. Amikor viszont Kapus Krisztián arra kérte a felszólalókat, hogy panaszukat az illető osztály, személy megjelölésével és az eset részletes ismertetésével tegyék meg – hiszen csak így tudják az ügyet kivizsgálni és a szükséges lépéseket megtenni – ezt a panaszosok nem vállalták.
A legnagyobb számban a szemétszállítással kapcsolatos anomáliákat tárták fel a jelenlévők. A panaszok olyan nagy számban és széles körben merültek fel, hogy Kapus Krisztián azt javasolta: erre a témára szánjanak egy külön alkalmat, ahová a szolgáltató illetékeseit is meghívják. A szemétszállítással kapcsolatos fórumra várnak minden érdeklődőt február 8-án, szerdán 16 óra 30-kor, a Darvas iskolában.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
1 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
Ez a (MODERÁLVA) mikor vállalja fel a saját véleményét? Csak egyet tud: mindig valaki más mögé bújni, mindig arra hivatkozni, hogy ő erről sem tud, meg arról sem. Lassan már a saját beosztottai is kiröhögik.
Akkor is: (MODERÁLVA)!
Ez a (MODERÁLVA) mikor vállalja fel a saját véleményét? Csak egyet tud: mindig valaki más mögé bújni, mindig arra hivatkozni, hogy ő erről sem tud, meg arról sem. Lassan már a saját beosztottai is kiröhögik.
Új hozzászólás