Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Hazánkban is egyre több sztár dönt úgy, hogy megmutatja csemetéjét a rajongóknak. Bár erről hivatalosan senki nem beszél, de mégis nyílt titok, nagy szerepet játszik a hírességek döntésében az is, ki mennyit kínál a babafotókért. A rossznyelvek szerint egyes celebek némi kis ajándékért, esetleg egy-egy utazásért cserébe is hajlandóak megmutatni gyermekeiket, de hallani olyanról is, hogy az A-kategóriás sztárok babáinak fotói többszázezer forintot is megérnek. Ez még mindig csak csepp a tengerben ahhoz képest, amit a világsztárok kérnek és kapnak.
„Nálam ez elvi kérdés. Akkor sem mutatnám meg a kisfiamat, ha milliókat adnának érte. Ez annyira intim dolog, hogy véleményem szerint senkinek semmi köze hozzá. Ha majd a gyermekem nagy lesz és maga is úgy dönt, szerepelni szeretne, akkor majd lefotóztathatja magát, de csak ingyen. Gusztustalannak tartom, ha valaki pénzért mutogatja a saját gyerekét. Sajnos a környezetemben is vannak olyan kollégák, akik alkudoztak, sőt házaltak a babafotókkal. Nyílván megköveznének, ha elmondanám, kiről van szó, meg persze le is tagadnák, hogy pénzt kaptak.” – mondta az egyik, neve elhallgatását kérő magyar celeb a Hír24-nek.
Ellenpéldát is tudunk persze említeni, vagyis vannak olyan magyar sztárok is, akik semmi pénzért nem mutogatják kisbabájukat. Ilyen volt sokáig Bálint Antónia és Erős Antónia is, de Völgyesi Gabriella sem mutatta még meg gyermekét.
Az utóbbi időben azonban egyre több magyar sztárbaba fotója kerül napvilágra. Láthattuk Judy tündéri kislányát, Dundika és Majka gyermekét, Kovács Ági, Laky Zsuzsi is megmutatta szeme fényét. Félreértés ne essék, mi nem azt állítjuk, hogy az utóbbi felsorolásban szereplő hírességek pénzt kaptak a babafotókért, csupán azt mondjuk, többekkel kapcsolatban suttognak ezt azt, aki talán nem is szerepeltek ebben a kis összeállításban.
Külföldön kevésbé sikerül eltitkolni a babafotókért kifizetett összegeket. Állítólag annak idején Suri Cruise fényképei többszázezer dollárba kerültek egy ügynökségnek, ami abban az időben sokaknál kiverte a biztosítékot. Ennél hajmeresztőbb az a pletyka, miszerint Brad Pittéknek 7,5 millió dollárt fizetett az egyik magazin az ikrekről készült felvételekért.
A kérdés már csak az, hogy vajon megéri-e a lapoknak valóban ilyen óriási összegeket áldozni egy-egy fotóra, vajon ezek a képek behozzák-e a várt bevételt? Hát ez már üzleti titok, és ha még valóban bukás lenne is egy hasonló üzlet vége, valószínűleg azt sem vallanák be az érintettek.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás