Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
- A fórum megszervezésének célja az volt, hogy az érettségi előtt álló fiatalokat megerősítsük elhatározásukban, és a bizonytalanokat biztassuk a tanulás folytatására. Szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy a körülmények, a nyelvi hátrányok ellenére szorgalommal és kitartással lehetnek sorsuk irányítói. Éppen ezért a 10. osztályos tanulókat is meghívtuk az előadásokra, hiszen nekik még van egy évük (Ukrajnában a 11. osztály elvégzését követően érettségiznek a diákok), hogy felismerjék talentumaikat, és eldöntsék, hogy azokat kamatoztatni vagy elásni akarják-e. Az iskolák szívesen fogadtak bennünket, továbbá abban is segítségünkre voltak, hogy tanáraik elkísérjék a tanulókat egy-egy nagyobb előadás helyszínéül szolgáló intézménybe, így a beregszászi főiskolára, a Nagydobronyi Középiskolába vagy a Péterfalvi Református Líceumba- számolt be Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke, a Szent-Györgyi Albert Kollégium kollégistája.
- Az előadássorozatot olyan neves szakemberek – egyben a Szent-Györgyi Kollégium hallgatói – tartották, mint a Magyar Tudományos Akadémia által nemrégiben kitüntetett Kúti Zsuzsanna középiskolai tanár, lepkekutató (Szombathely), Vörös Judit zoológus (Magyar Természettudományi Múzeum), Jurecska Laura környezetkutató (ELTE TTK Környezettudományi Doktori Iskola), Mezei Tamás filozófus (Debreceni Egyetem, Humán Tudományok Doktori Iskola), Rácz Márk történész (Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége), Dobján Tibor informatikus (Dunaújvárosi Főiskola, Magyar Akusztikai és Ipari Diagnosztikai Laboratórium), Kristófné Gungl Rita közgazdász és Kristóf Péter rendszerszervező (Lakitelek Népfőiskola Szent-Györgyi Albert Kollégium szervezői).
Az előadások során szóba került a bibliai példabeszéd, mely arról az emberről szól, aki szolgáinak rátermettségük szerint talentumokat adott. Szó volt arról, hogy a gyenge középiskolai eredmények ellenére a főiskolai tanulmányok során tanúsított szorgalom meghozza gyümölcsét, s hogy a példaképek nagyon fontosak az ember életében, segítenek az útkeresésben, valamint hogy tanulással könnyen válhat hobbijuk a hivatásukká. A gyerekek megismerkedhettek több tudományterülettel is, pl. a környezetkutatással, a zoológiával, a közgazdaságtannal, a filozófiával.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás