Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
A belga sajtó legfrissebb jelentései szerint az országban a közlekedésben és a közintézmények munkájában súlyos fennakadások várhatók az új kormány takarékossági és reformprogramja miatt tiltakozó szakszervezeti akció okán.
A vasúti közlekedésben a sztrájk vasárnap estétől hétfő késő estig tart. Egyetlen szerelvény sem közlekedik, beleértve a nemzetközi vonatokat is.
A brüsszeli nemzetközi repülőtéren szintén fennakadásokra számítanak, de a legtöbb hétfői járatot vasárnap kora estig nem törölték. Más belga repülőtereken a teljes leálláshoz közeli helyzetet jeleznek előre.
A tömegközlekedés Brüsszelben és a vidéki területeken is kiszámíthatatlannak ígérkezik, az előrejelzések minimálisra jósolják az esetleg közlekedő járatok számát. A tiltakozás keretében a szervezők helyenként az utak forgalmát is korlátozni tervezik, az eleve megnövekvő személyautó-forgalomban emiatt jelentős torlódás várható.
Mindez szervezési nehézségeket okozhat az uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozójával kapcsolatban. Az ülést mindazonáltal a tervek szerint az előzetes programnak megfelelően megtartják hétfő délután.
Részleges vagy teljes leállás várható az iskolákban, postaszolgáltatásban, de a törvényes kereteken belül tiltakozó megmozdulást tartanak a kórházakban, valamint a tűzoltók és a rendőrség körében is. Sztrájkol a közszolgálati média egy része is.
A tiltakozó szakszervezetek elsősorban azt kifogásolják, hogy a kormány a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva nem csupán szigorú takarékossági intézkedésekről döntött, hanem hosszabb távra szólóan gyengített a szociális biztonság számos elemén is, beleértve az előnyugdíjazás rendszerét, a munkanélküliek segélyezését és az egészségügyi ellátás költségeit. A kormány szerint viszont a sztrájknak nincs értelme, mert a vitatott intézkedések egy elengedhetetlen reformprogram részei.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
Új hozzászólás