Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Schmitt Pál köztársasági elnök felesége nem először találkozott a Wojtyla ház közösségével. Egy alkalommal tett már látogatást Kecskeméten, néhány hónappal ezelőtt pedig vendégül látta a csapatot a budapesti Sándor-palotában.
Schmittné Makrai Katalin és a többi megjelent vendég – közöttük dr. Zombor Gábor polgármester, országgyűlési képviselő, dr. Kovács Miklósné dr. Molnár Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Csík János, a Prima Primissima díjas Csík Zenekar vezetője, művészek, cégvezetők, támogatók – fotókon keresztül kaptak betekintést a ház hétköznapjaiba.
Dr. Zombor Gábor emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy hat évvel ezelőtt milyen körülmények között adták át az intézményben az első tányér meleg ételt.
– Az összefogás szép eredménye, hogy az elmúlt hat évben sok nehézsorsú ember kapott itt segítséget. De emellett kialakult Kecskeméten egy olyan nagybetűs közösség is, amely a jó ügy érdekében egyre nagyobb energiákat tud erre a területre vonzani – mondta Kecskemét polgármestere, majd hozzátette: – Az, hogy itt együtt vannak a kormány, az egyház, a művészetek, a gazdasági élet képviselői, azt mutatja, hogy össze tudnak fogni ebben az országban a jóérzésű emberek, és képesek nagy dolgokat véghezvinni.
– Ennek a háznak a fejlődése – melynek során az egykori népkonyhából a civil világot meghatározó szellemi közösség lett – példaértékű a városban, de az országban is – jelentette ki Zombor Gábor.
Azt a „jó államot” próbálja sok küzdelemmel felépíteni a kormány, amely az emberek szolgálatára szegődik. Ezt segítjük mi a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál – mondta dr. Molnár Ilona, majd emlékeztetett arra, hogy a jó állam a testi, lelki és szociális jólét állapotát egyaránt szolgálja. Csakúgy – fogalmazott – mint a Wojtyla Barátság Központ.
– Hatósági munkánkban újra és újra találkozunk Farkas P. Józseffel, aki zseniális ötleteit az Önök szolgálatába állítva a hatóságokat is közös gondolkodásra serkenti, mert jó ügyet szolgál – mondta a főigazgató asszony.
Ezt követően Kecskemét két büszkesége: az Aurin Kórus Durányik László vezetésével, valamint a Csík Zenekar vezetője és hegedűse műsorukkal újabb bizonyságát adták, hogy a muzsika nyelvét mindenki ismeri és beszéli. A közös nótázás után Farkas P. József, a ház alapítója Jézus csodálatos halszaporításának történetét mondta el, Bárkányi Ernő érseki tanácsos pedig megáldotta az ételt, és közös imára kérte a gondozottakat és a vendégeket.
Scmittné Makray Katalin mielőtt átadta volna a 200 ezredik adag melegételt, azt kívánta, jöjjön el az az idő, amikor mindenkinek lehetősége lesz saját magáról gondoskodni.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
Talán, Dr.Schmittné Makray Katalin!
Új hozzászólás