Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
"Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata 2012. január 13-án kiadott sajtóközleményében tájékoztatta a nyilvánosságot a január 12-ei zárt ülésen meghozott döntéséről, mely szerint fegyelmi eljárást indított a Városi Kórház – Rendelőintézet, Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ Főigazgatója ellen.
Az intézmény vezetője a 2012. január 17-én megjelenő megyei napilapnak, illetve 2012. január 18-án a helyi Trió TV által sugárzott adásban nyilatkozott e témával kapcsolatban.
A Városi Önkormányzat megdöbbenéssel áll a Főigazgató Úr által elmondottak előtt. A Főigazgató Úr a széles nyilvánosságot félretájékoztatva olyan konkrét eseményekről, javaslatokról, elképzelésekről beszélt, melyről a Városi Önkormányzat Képviselőtestületének, mint az intézmény fenntartójának, nem voltak információi, figyelemmel arra, hogy a Képviselőtestület elé e kérdésekben soha még javaslatot sem tett megtárgyalásra a Főigazgató.
A Képviselőtestület a Kórház szerkezeti átalakítása kapcsán is 2010-ben a Városi Kórház által szolgáltatott pénzügyi és egyéb adatok alapján hozta meg azon döntését, melynek értelmében az aktív ellátás a kecskeméti Megyei Kórházban történik.
A Főigazgató Úr a Képviselőtestület által aggályosnak minősített konkrét szerződés megkötése kapcsán igen sajátos jogértelmezést gyakorol, és úgy állította be az érintett szerződéssel kapcsolatos történéseket, illetve annak folyományaként például a szülészet újraindítását Kiskunfélegyházán, mintha már mindenféle kötelező egyeztetésen és engedélyezésen túlesett volna. Ezzel ellentétben, a Főigazgató Úrtól sem írásbeli, sem szóbeli javaslat, felvetés nem érkezett sem a szakbizottságok, sem pedig a Képviselőtestület felé.
A Városi Önkormányzat Képviselőtestülete egyhangú döntésével indított fegyelmi eljárást, mivel a Képviselőtestület valamennyi tagja felelősségteljes döntéshozóként úgy értékelte, hogy e kérdés tisztázása elengedhetetlen. A Képviselőtestület döntésén túlmenően a Városi Önkormányzat Jegyzője is jelzéssel élt e témában az ügyészség felé.
A város és a Kórház vezetésének is közös feladata, hogy a Kórház állami tulajdonba vétele során az átadás-átvételi tárgyalások Kiskunfélegyháza és a térség lakosainak érdekében minél magasabb szintű ellátási lehetőségeket teremtsen meg, ezért a vizsgálat lezártáig e témában további nyilatkozatokat nem kívánunk kiadni. A vizsgálat lezárását követően a nyilvánosságot tájékoztatni fogjuk.
Kiskunfélegyháza, 2012. január 19."
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
Mi ebben a gond? Egy bizottsági anyagnak kell is hogy legyen határozat tervezete! Ez persze nem szentírás, modosítható. Ad abszurdum, egy elmarasztalást javasló tevezetből, akár egy Pro Urbe kitüntetéssé is változhat!
A Fehér Szalag Mozgalom tagjainak! A Réczi-féle jelentés még nem nyilvános a Főigazgató elleni eljárásban, de Jogi Bizottság már tárgyalta a fegyelmi döntés testületi határozatának beterjesztését! Ha esetleg nem lenne világos, akkor olvassátok el még egyszer: még nem ült össze 23-án a képviselői testület, mint Fegyelmi Bizottság, de az "ítélet" már megvan, sőt (sic!) azt a Jogi Bizottság, mint előterjesztést, már véleményezte is! És nem 1951-et írunk, hanem 2012-öt. Hát mi ez, ha nem koncepciós per!
A Fehér Szalag Mozgalom tagjainak! A Réczi-féle jelentés még nem nyilvános a Főigazgató elleni eljárásban, de Jogi Bizottság már tárgyalta a fegyelmi döntés testületi határozatának beterjesztését! Ha esetleg nem lenne világos, akkor olvassátok el még egyszer: még nem ült össze 23-án a képviselői testület, mint Fegyelmi Bizottság, de az "ítélet" már megvan, sőt (sic!) azt a Jogi Bizottság, mint előterjesztést, már véleményezte is! És nem 1951-et írunk, hanem 2012-öt. Hát mi ez, ha nem koncepciós per!
Az, hogy én magánszemélyként kit kritizálok, az egy dolog. Mindenki kap kritikát, én is, ezeket bírni kell, aki nem bírja, az ne vállaljon közszereplői státuszt.
A Rádió Smile dolgaival kapcsolatban:
látom, mindenki megint nagyon okos, csak épp az éremnek, mint mindig két oldala van.
Az egykori ORTT a vállalásaink ellenőrzésekor felületes volt, azoknak csak egy részét vette figyelembe. Mi ezeket mindig megreklamáltuk, mégis, valami okból kifolyólag szubjektív határozatok születtek a monitoring eredményekről (magyarul (MODERÁLVA), hogy mi ezekkel nem értünk egyet).
Nem véletlen tehát - ahogy a FK onlinenak adott nyilatkozatomban is írtam -, hogy keresetet nyújtottunk be a Főv. Bírósághoz, hogy igazunk tisztázásra kerüljön, és a Médiatanács valóban ismerje is el a létjogosultságunkat, úgy, ahogy ezt tavaly nagy mellel lenyilatkozták.
Üdvözlettel
Csőszi Viktor
tulajdonos
Nem kellett volna a Rádió Smilenak többszörösen megsérteni a méditörvényt. (www.mediatanacs.hu) Mindezt, a mindenkit megkritizáló Viktorkának elkövetni!
Rádió Smile a törvénytisztelő?
Mindezt, a mindenkit megkritizáló Viktorkának elkövetni!
Nem mondod??? Ez a polgármester tud írni???
http://www.kiskuntv.hu/2012/01/27/kalozkodik-a-smile-s-mar-nem-is-sugarozhatnanak/
Állítólag a polgi már meg is írta az ítéletet. A dokinak pedig annyi. Igaz, hogy bizonyíték egy sor sincs, de, "könyörgöm, akasszuk már fel!" Kenyeret és cirkuszt!
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 2. § (2) szerint Önkormányzati döntést a helyi önkormányzat képviselő-testülete - annak felhatalmazására bizottsága, a polgármester -, illetőleg a helyi népszavazás hozhat. Továbbá 9. § (1) kimondja, hogy az önkormányzat jogi személy. Az önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselő-testületet illetik meg. A képviselő-testületet a polgármester képviseli. Ebből következően a közleményt megfogalmazhatta és kiadhatta a polgármester - amely feltehetően így is történt - csupán az a kérdés, hogy minderre kapott-e felhatalmazást a képviselő-testülettől, illetve a képviselő-testület egésze (?!) ismerte-e egyáltalán a sajtóközlemény szövegét, avagy ő is csak a sajtóból értesült? Nagy a gyanúm, hogy a a képviselő-testület egészének asemmi köze nincs és volt a kiadott sajtóközlemény megfogalmazásához. De mindez kit érdekel ebben a városban?
A várostáblán állhatna ez is: "Ember, ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel!". Ha nem lenne komoly, jót is röhöghetnénk. Kiskunkapusházán a törvény csak egy rakás papír. Költségmegtakarítás végett a toalettben található wc-papír helyett!
Itt ne akarj jót tenni, mert kiröhögnek meg tönkre tesznek.
Szerintem az Önkormányzat a hivatali apparátust jelenti ( anyakönyv, jegyző, gazd. osztály, adócsoportstb.)
Néhány kérdés a január 19-én kiadott közleményhez: itt ki kinek a nevében nyilatkozik? Mi az, hogy városi önkormányzat? Mondja ezt a képviselőtestület - mikor jöttek össze és fogadták el ezt a papírt? Mondja ezt a polgármester - van-e maghatalmazuása erre a képviselőtestülettől? Mondja ezt a fidesznyik frakció - milyen alapon és joggal nyilatkozik az önkormányzat nevében? Mondja ezt néhány szerencsétlen az előző háromból - mit szólnak ehhezt a többiek? Például érdekelné a város lakosságát, hogy ebben a nyilatkozatban bele kell-e érteni a szocialistákat, esetleg a civileket, sőt azt is kérdezzük, hogy a papír megfogalmazásánál ott volt-e a Jobbik képviselője? Ha mindeneütt nemleges a válasz, akkor vajon mit mondanak az érintettek? Ezek igen egyszerű kérdések. Mikor kapunk ezekre választ?
Új hozzászólás