Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Az egészségügyben dolgozók közül sokan a napokban szembesülnek majd azzal, hogy csökkent a nettó jövedelmük, éppen akkor, amikor az egészségügyért felelős államtitkár a béremelés lehetőségéről tárgyal a szakmai szervezetekkel - olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában.
Bércsökkenést most is az átlag alatt keresők szenvednek el. A Liga Szakszervezetek számításai szerint béremelés híján a bruttó 216.805 forint alatt keresők nettó jövedelme csökken. Ha nincs gyermek a családban, akkor a csökkenés meghaladhatja a tíz százalékot. Bekövetkezett az, amit előre jeleztünk - mondta a lapnak Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. Álláspontja szerint a közszféra számos területén késik a kompenzáció, a munkavállalók így több ezer, esetenként több tízezer forinttal is kevesebbet kapnak, mint amire számítottak. "Elfogadhatatlan számunkra, hogy az amúgy is alacsony keresetű, több éve bérbefagyasztással sújtott közszolgálati munkavállalók tömegei szenvedjenek súlyos hátrányt" - mondta.
Az egészségügyben a helyzetet az is súlyosbítja a cikk szerint, hogy az ágazatban nem csak közalkalmazottak dolgoznak. Az állam nekik és a versenyszférának további pályázható támogatást is nyújtana a nettó bérek szinten tartásához, ám a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara becslése szerint a bérkompenzációval közel sem tud majd minden munkáltató élni, az állami támogatásnak ugyanis feltételei vannak, a pénzhez ráadásul leghamarabb áprilisban juthatnak hozzá, ha egyáltalán elnyerik a támogatást.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás