Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Az elmúlt 15 év örömeit és eredményeit, az igazi, hamisítatlan zenebarátságot ünnepelte a kórus október másodikán este a Mezgé sportcsarnokában egy jubileumi hangverseny és kórustalálkozó keretében. A vendégkórusok az egri Agria Vegyeskar és a szentesi Bárdos Lajos Vegyeskar voltak.
Az ünnepi hangverseny során egyházi és világi művek is egyaránt felcsendültek, és sugárzó méltóságuk a lelkek mélyéig hatolt. Nehéz szavakba önteni a lélek hangjait, dalban könnyebben kifejezhetőek. Akik részt vettek a találkozón, akik szeretik a zenét, azok tudják, hogy milyen teremtő erő van a dalban, és az együtt éneklésben.
A találkozó „hivatalos” részét a három kórus összéneke zárta, amelynek keretében Händel: Messiás című oratóriumából a Hallelujah-kórus hangzott el. A kórusokat az összének során a TKIKI Művészeti Iskola Vonószenekara kísérte, valamint Földi Jácint és Kis-Fekete Vilmos trombitán, Endre Gábor oboán, Takó Lajos üstdobon, Bolla Julianna zongorán. Vezényelt Szatmári Imre. A nézők vastapssal jutalmazták az előadást, amelynek köszönhetően ráadásként ismét előadták a kórusok és a zenekar a Hallelujah-kórust.
A hangversenyt követően a kórusok és a zenekar a Kiskunfélegyházi Zenebarátok páratlan vendégszeretetét élvezhették, amely egy finom vacsorában és hajnalig tartó igazi táncos-zenés mulatságban öltött testet. A vacsora fénypontja volt, amikor a kórus tagjai a 15 éves szülinapra készült tortát összekapaszkodva körülállták, elénekelték a kedves szülinapi dalt, és a gyertyákat közösen elfújták. Megható volt látni a közösségi érzés ilyen megnyilvánulását és a civil kurázsi erejét.
Remélem még „sok ilyen szép napot” megélnek együtt a Kiskunfélegyházi Zenebarátok!
dr. Kádár Ernő zenebarát
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás

