Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
A következő sorok egy sajátos lírai hangulatú „szépen” festő művészről szóljanak, olyanról, akinek munkái a legszélesebb körben is tetszést fognak aratni.
A lényegében hangulatfestő, akiről sugárzik a természeti élmény, aki közvetlen kapcsolatban él, lélegzik az őt körülvevő környezettel, hiszen izsáki tanyáján első kézből találkozik – és találkozott eddig is – a természettel.
Képein egy-egy szűkebb tájrészlet, olykor szinte csak a levegő, a köd, a pára, s a fények dominálnak. Néha felfedezhető egy-egy impresszionista villanás, de alkotásainak jellemzője a határtalan nyugalom. Talán ez a nagy-nagy nyugalom és békesség miatt is lepődünk meg kellemesen a képek előtt és annyira belefeledkezünk egy-egy mesés hangulatba, hogy nehezen indulunk tovább.
Nehéz feladat bárkinek is a természetet ábrázolni, hiszen a legtöbb alkotó szívesen festi a tájat, tájrészleteket, nem túl nehéznek ítélve meg ezt a témát. Kiállítónk jól megoldja feladatát, elkerüli a csapdákat, hiteles ábrázoló! Legfőképpen azért, mert élete, életmódja révén együtt lélegzik a kelő nappal, a mezőkre boruló ködfátyollal, a levegőben szétporló párával, a havas fákon megcsillanó napfénnyel, a tanyákkal, az ottani emberekkel. Igazából a hangulat bravúros megragadásával emelkedik a többi tájat szívesen ábrázoló alkotó fölé.
Remek választás volt Németh Ferenc képsorát Kiskunfélegyházára hozni, egyben nagyszerű ellenpontja volt a Városalapítók napi lüktető, pörgő eseménysornak.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás