Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__20/i__20424 | Feltöltés időpontja: 2011. július 25. 09:05 | nemzetiforum.hu

Újra éljük manapság a szép emlékezetű Kolonics Lipót, egykori esztergomi érsek törekvését a magyarság megsemmisítésére. Ő tudta, mert okos ember volt, hogy a magyarokat előbb ki kell fosztani, azután tudatukban, lelkületükben kell átlényegíteni.

 

Neki tulajdonítják az elhíresült mondást, amely valahogy így hangzott: a magyarokat előbb koldussá, azután katolikussá és németté kell tenni. Jó a sorrend is, hiszen akit koldussá tesznek, az kiszolgáltatottá válik, s akkor el lehet kezdeni (vagy eredményesen folytatni) tudati-lelki átformálását – azaz kiforgatását önmagából –, identitástudatának lerombolását. Kolonics kíméletlenül el is kezdte ezt a munkát azzal, hogy elragadta édesanyjuktól, Zrínyi Ilonától gyermekeit, majd az ifjú, szinte még gyerek Rákóczit kezelésbe vette. E tekintetben is okosan cselekedett. Igyekezett a hatalmas Rákóczi-vagyonra rátenni a kezét, a nemzet akkor egyetlen reménységét pedig a tudatmódosítás korabeli nevelési eszközeivel teljesen elszakítani a magyarságtól. Ha ez sikerült volna, a magyarság vezér nélkül marad, s ha lázad is, a vezértelen seregeket könnyű szétverni, lezülleszteni, vagy akár a népet önmaga ellen fordítani. Csakhogy az ifjú Rákóczit legalább két komoly tényező védte. A család hagyománya, a Rákócziaké, a Zrínyieké és a nevelőapa, Thököly Imre kurucfejedelemsége. Őt katolikussá nem kellett tenni, hiszen katolikus volt, németté pedig nem lehetett, éppen mélyen gyökerező magyar történelmi alapozottsága okán. Öntudatát, méltóságát is mélyen sértette Kolonics személye, brutalitása és átlátható szándéka, ami csak a dacot, az ellenállást növelte benne.

Mintha napjainkban lennének – talán nem okosabb, de ravaszabb – Kolonicsok, akik sajátos munkamegosztás keretében művelnék egyfelől a magyarság koldussá tételét, míg másfelől igyekeznek már nem katolikussá, hanem bizonytalan szekták és ceremóniák rabjává téve megfosztani azonosságtudatától, történelmi öntudatától és tájékozódó képességétől. A történelmi tudat rombolása ott kezdődik, hogy magát a család intézményét teszik alkalmatlanná arra, hogy magyar öntudatot tápláljon a gyerekbe, ahol egyáltalán születik még gyerek. A magyar történelmi tudat és érzésvilág kialakítása szempontjából legfontosabb intézményrendszer azonban az iskola, de ahol magából a tananyagból is ki lehet hagyni a magyar történelem legfontosabb tanulságait, eseményeit és személyiségeit, a pedagógusokat pedig rá lehet kényszeríteni idegen történelmi tények sulykolására, a hangsúlyok áthelyezésére, ott az egészséges nemzettudat kialakításának kevés esélye marad. Az államiak mellett egyre fontosabbak lesznek az iskolafenntartó egyházak is. Vannak történelmi egyházak, katolikusok és protestánsok, amelyek ezer éve, ötszáz éve úgy beágyazódtak a magyar történelembe, hogy iskoláik is csak magyarok lehetnek, magyar kulturális és történelmi alapokon. Ám vannak másfajta vallási felekezetek, egyházak, amelyek egészen más történelembe ágyazódtak. Ha ezek a történelmi egyházakhoz hasonló, kiterjedt iskolarendszert fognak működtetni, minél többet, minél több diákkal, annál alkalmasabbak lesznek korosztályok, nemzedékek tudatát, kultúráját és érzelmi világát más irányba terelni, ezzel önazonosság-tudatát is bizonytalanná tenni. Azt pedig éppen a történelemből tudjuk, hogy akik a lelkeket, a tömegek tudatát uralják, azok mindent uralnak, s könnyen lehet, hogy a vallásszabadság szent ügye, a legkevésbé sem szent agymosás eszközévé válik, a magyar fiatal pedig így idegen érdekek eszközévé. A most elfogadott egyházi törvény veszélye ebben áll. És ebben áll az állam felelőssége, mert abba nem szólhat bele, hogy ki mit hisz, miként hisz, miként imádkozik, de a tudatmódosító manipuláció intézményesítésével szemben kötelessége fellépni akkor is, ha az egyházi köntösben zajlik.

Látva a magyar műveltséget, történelmi önismeretet, nemzeti hagyományainkat felkaroló és valóban tömegeket vonzó mozgalmakat, talán lehet bízni abban, hogy maga a társadalom is megmozdul önmaga érdekében, komoly ellensúlyt teremtve másfajta törekvéseknek. Jó szándékú és szervezni képes magyar emberek révén így jöhetnek létre olyan alkalmak, mint az éppen most záruló pusztaszeri „nyeregtalálkozó” és még számos más, lassan mozgalommá növekvő kezdeményezés. A társadalom önszervező és kezdeményező képessége ma sem kisebb jelentőségű, mint bármikor volt a történelem során. Ez nem helyettesítheti, nem is csökkenti az állami felelősséget, az állami döntések súlyát – legyen szó családról, iskoláról, egyházról vagy más intézményekről –, de a „szellemi honvédelemben”, a nemzeti önazonosság védelmében végső soron a társadalom a döntő, jó esetben az államra is támaszkodva –, hiszen az mégiscsak ennek a nemzetnek, ennek a népnek az állama volna, rosszabb esetben az állam ellenére. József Attila arra figyelmeztet: „Bőröd ne bízd kereskedőre…”, tegyük hozzá: ne bízd mai Kolonicsokra se! Évtizedek óta először jöttek létre a nemzet szellemi önvédelmének és építkezésének a belső társadalmi és kormányzati feltételei. Élni kell ezzel, mégpedig most, mert ez a „most” a holnapot jelentheti.

Bíró Zoltán

Szóljon hozzá!