Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__20/i__19448 | Feltöltés időpontja: 2011. június 21. 11:01

A keresztény ember életében nagyon fontos helyet foglal el az út szimbóluma. Indulás, érkezés, találkozás – ez mind része életünk útjának. Ám ez az út mindenki számára mást jelent. A vallásos ember – ahogyan a zsoltáros is mondja - „zarándok, mint az ősei mind.” Ennek az útnak pedig a végső célja nem más, mint Isten országa.

A zarándokút valódi értelme nem a szenzáció, a monumentális szépségű épületek, a kirándulás, hanem a kegyelem, ami megújítja életünket, hogy megtaláljuk boldogságunkat és lelki békénket. Erőt adhat a mindennapok küzdelmeihez, lelkesedéssel tölt el, hogy azt továbbadva erősítsük egymást a cél felé.

Mindezen érzéseket maga is megélhette egy kiskunfélegyházi zarándokcsoport, amelynek tagjai június 14-én, kedden indultak Altöttingbe, Bajororoszág legnagyobb Szűz Mária-búcsújáró helyére.

Kora hajnalban gyülekeztünk az Ótemplom előtt, szívünkben izgatott várakozással és örömmel. Számítottunk rá, hogy hosszú lesz az út, ami alatt lehetőségünk nyílik megismerkedni egymással, és átgondolni, hogy honnan indulunk, hová tartunk és hová szeretnénk eljutni.

Hosszú órákon át róttuk az autópályákat. Fárasztó és embertpróbáló volt. Ám a kárpótlás sem maradt el. Az égbemagasló osztrák hegyek feledtették az út fáradalmait.

Zarándokutunk első állomása a festői szépségű Mondsee volt, ahol a színes, apró házakkal körülölelt téren lévő Szent Mihály templomot tekinthettük meg. A fekete gránitból faragott oltárok mind-mind a hívő ember hálájáról és Isten iránti hűségéről tanúskodtak.

A második nap utunk fénypontja volt, hiszen reggel végre Altötting felé vettük az irányt. Ez a hely jelentős európai, és a leghíresebb bajor Szűz Mária-kegyhely.

A legenda szerint 1489-ben egy hároméves kisfiú vízbe fulladt itt, ám szülei nem tudtak belenyugodni kisfiuk halálába. Kétségbeesésükben a régi kápolna oltárára fektették és a Szűzanya áldását kérték rá. Nem sokkal később a gyermek csodával határos módon feléledt.

Ezzel a csodás eseménnyel lett az Isteni  Kegyelem kápolnája híressé, a hely zarándokhellyé, és a fekete Madonnát ábrázoló kép kegyképpé. Máig százezrek keresik föl, hogy áldást kérjenek életükre és szeretteikre.

A város főtérét templomok és kápolnák ölelik körül, középen áll az Isteni Kegyelem kápolnája. A kerengővel határolt falakon alig van már szabad hely, mert telis-tele van az őszinte szeretet és tiszta hála festményeivel, amelyek az altöttingi Szűzanya közbenjárásának tulajdonított egy-egy csodás gyógyulás, sorsfordító esemény emlékét hirdetik. Megdöbbentő, megható és szívszorító látvány: a hit és remény beszédes tanúbizonysága.

Ezek után mindenki látogatást tehetett a kápolnában, áldást kérhetett és otthagyhatta mindazt, amit Isten oltárára szeretett volna tenni. A nap folyamán alkalmunk volt megtekinteni a templomokat, vásárolni, és kicsit elidőzni a településen.

Délután Marktlba, XVI. Benedek pápa szülővárosába utaztunk, ahol megtekinthettük szülőházát, és megkóstoltuk a pápai süteményt is.

Utunk harmadik napján a Salzkammerguti tóvidékre kirándultunk. A mesés hegyekkel körülhatárolt tiszta vizű tavak nem csak a szemnek, de a szívnek is nagy élményt nyújtottak. Jó volt megállni egy percre, nézni a vizet és rácsodálkozni a teremtett világ szépségére, amelyben minden nap Isten dicsősége tükröződik vissza ránk.

Az ottani emberek szívükön viselik környezetük, városaik tisztaságát, tudnak vigyázni a szépre, és értékelik azt. Ennek tanúbizonysága volt Hallstadt, a parányi városka, mely igazi ékszerdoboznak számít a vidéken.

Másnap, zarándoklatunk utolsó napján hazafelé indultunk. Útközben még meglátogattuk a Szent Flórián nevét viselő települést és itt tartottuk a zárószentmisét is. Utunk lelki vezetője, István atya beszédében Szent Józsefet állította elénk példaképnek. Róla csupán annyit olvashatunk a Szentírásban, hogy igaz ember volt. Elmondta, hogy nekünk is ilyenné kell válnunk. Elsőként fel kell ismernünk a körülöttünk élő igaz embereket, majd megpróbálnunk igazzá válni és végül úgy leélni életünket, hogy másokban is felkeltsük a vágyat az igaz életre, példaképekké kell lennünk.

Ezekkel a gondolatokkal szálltunk fel újra a buszra és indultunk haza. Útközben még betértünk a Melki apátságba, ám legtöbbünk gondolatban már otthoni szeretteit ölelte magához.

Nehéz lenne egy mondatban összefoglalni ennek a négy napnak az eseményeit. Amikor ezen gondolkodtam hazafelé a buszon, Máté evangéliumának szavai jutottak eszembe, miszerint „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” ( Mt 5,14 )

Mert valóban nem lehet. Isten szeretete akkor is ott van, ha nem akarjuk meglátni, és ha nem akar tudomást venni róla a világ. A hívő emberek hite és reménye évszázadokon át építette e várost a biztos sziklaalapra.

Az altöttingi hálaképek, a csodálatos templomok mind-mind Isten végtelen szeretetének látható jelei, melyek az emberi szívekben születtek és világítanak a mai kor emberének, hogy felismerhesse és megtalálhassa útját az igazi boldogság felé.

Szóljon hozzá!