Bár az MDF volt akkor a legnagyobb politikai párt, ahhoz mégis kevés volt, hogy egyedül valósítsa meg a szándékát. Ehelyett jött létre az úgynevezett Nemzeti Kerekasztal. A másik két szervezetnek ez felelt meg inkább, mert érdekeik érvényesítése egy viszonylag szűk körű és senki által fel nem hatalmazott csoportban egyszerűbb volt. A háttéralkuk kiváló terepét kínálta, és az elvtelen megalkuvások így nem kerültek a nyilvánosság elé. Ilyen módon és ilyen keretek között született az 1949-es alkotmány barkácsolt, „rendszerváltó” változata, amely nemcsak a kapkodás miatt lett olyan, amilyen, hanem elsősorban a háttéralkuk, a Kerekasztal működését körülkerítő idegen érdekeket, diktátumokat érvényesítő paktumok nyomán. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy volt-e rózsadombi paktum vagy sem. Azt kellene elmondani a társadalomnak, hogy voltak paktumok, és az eseményeket 1989-ben már nem a hazai erők irányították, hanem külföldi gazdasági és politikai érdekeltségek, gyakran egészen nyílt és közvetlen beavatkozással a magyar belpolitikába. Az MSZMP-t és a szabad demokratákat pedig saját hatalmi érdekeik vezérelték, az előbbit a hatalom átmentése, az utóbbit a számukra addig elképzelhetetlenül nagy lehetőség a hatalom megragadására.

A történelem tovább él a jelenben, helyzetünket, sorsunkat alakítja akár évszázadok távolából is. Ez a közelmúlt pedig nyomasztóan nehezedik rá mai valóságunkra és lehetőségeinkre. Ám most mégis új helyzetben talán valóban új alkotmány van születőben az 1949 előtti magyar történeti folytonosság jegyében. Benne van a lehetőség, hogy új korszakot nyisson a nemzet számára, és elvégezzük általa az elcsalt, ellopott rendszerváltás korrekcióját. Most a parlamenti kétharmados többség kínálja az alkalmat ehhez, és ahhoz is, hogy az alkotmány ezúttal valóban alkotmányozó nemzetgyűlés által szülessen meg.

Ez utóbbi azonban akkor lenne igazi, ha a választott képviselők köre ki-egészülne erre a célra a hazai közélet, a szellemi élet olyan képviselőivel, akiknek nemzeti elkötelezettsége és politikai tapasztalatai, történelmi műveltsége és látásmódja vagy szakértelme és társadalmi felelősségtudata nyújthatna többletbiztosítékot ahhoz, hogy az alkotmány ezúttal csakugyan a nemzethez szóljon majd a nemzet, illetve a magyarság nagy többségének az érdekében és az államrezon figyelembevételével. Fontos lenne egy ilyen megoldás attól függetlenül, hogy az ellenzék részt vesz-e az alkotmányozás folyamatában vagy sem, de különösen fontos lenne akkor, ha az amúgy is sovány támogatottságú ellenzék egy része távol tartja magát a feladattól. Ez nagymértékben erősítené az alkotmányozási folyamat legitimitását.Abban általában mindenki egyetért, hogy olyan alkotmányra lenne szükség végre, amelyet nem kell minduntalan módosítgatni. Az alkotmányozó nemzetgyűlés ilyen összetétele hozzájárulhatna ahhoz, hogy ne pillanatnyi taktikai szempontok uralják elsősorban az alkotmányozást, hogy az alkotmány szövegében kapjon hangsúlyt a nemzeti értékek, a társadalom, a családok, a magyar vállalkozók és munkavállalók, a közös magyar érdekek és a köztulajdon védelme. Ezzel szemben ugyanakkor ne kerülhessenek az alkotmány szövegébe olyan képtelenségek, mint például az a javaslat, hogy akiknek kiskorú gyermekeik vannak, azok a gyermekek száma szerint kapjanak többlet szavazati jogot. Hogy ez miért képtelenség, azt talán azért nem kell részletezni, mert evidencia, de tegyük még hozzá, hogy ez a javaslat nemcsak jogi és politikai nonszensz, hanem a magyar önpusztítás egyik súlyos tényezője lenne, ha érvényesíthetnék ötletgazdái.

Mindennél fontosabb lenne az alkotmányozó nemzetgyűlés létrejöttében és benne a társadalmi részvétel gazdagításában talán mégis az, hogy a nemzetközi színtéren és itthon is egy jól körülhatárolható és jól felszerelkezett kisebbség várható össztüzével szemben megjelenítené a magyar társadalom többségének erkölcsi és politikai erejét. Szüksége lenne erre nemcsak a kormányzatnak, de a magyar társadalom, a nemzet egészének is.

Bíró Zoltán

(Megjelent a Magyar Hírlap 2011. március 5-i számában)

Hozzászólások