Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__20/i__16015 | Feltöltés időpontja: 2011. január 2. 09:33 | Nemzeti Fórum

A baloldalon bontják a házat, bár még laknak benne. Ezt a házat egykor MSZMP-nek hívták, majd a rendszerváltáskor megörökölte az MSZP nevű utódpárt a benne lévő vagyontárgyakkal együtt. Az utódpárt a névválasztáskor kihagyta a munkásokat, de elhagyhatta volna a magyart is, meg a szocialistát is. Csak hát akkor mi maradt volna?

Azt mégsem írhatták a homlokzatra, hogy ez a ház mától a nemzetek felett uralkodó burzsoázia magyarországi szálláshelye, miután közvetlen elődeik egy jó fél évszázadon át énekelték a létező szocializmus kopár kertjében a proletáriátus internacionáléját, s ezt a gyakorlatot egy ideig még maguk is követték újgazdag mivoltukban, míg közröhej tárgyává nem váltak. Ők a sunyin összehozott morbid MDF–SZDSZ-paktum után könnyedén befogadták a neoliberális SZDSZ-t az MSZP-házba. Nem paktáltak, egyszerűen kitárták az ajtót, hiszen rokonokat invitáltak, megoldották a családegyesítést. A nagycsalád kisebbik része azonban elkezdte irányítani a háztartást, karöltve a nagyobb családrész neoliberálisaival, míg ez utóbbiak együtt maradéktalanul át nem vették az irányítást, és tagadhatatlanná nem tették globalista szálláscsináló mivoltukat. Majd jött Gyurcsány, a konspirátor, és győzött. Ez a győzelem tette be végképp a kaput a szocialistáknak, akik eleinte azt hitték, hogy most jött el igazán az ő idejük, ragyogó távlatok nyílnak a párt előtt, mert egy dinamikus, lánglelkű modern fickó érkezett az Apró családból, aki minden igényüknek megfelel: volt KISZ-es főember, bírja a kommunista Kádár–Apró–Dögei csapat utódainak bizalmát, ugyanakkor a korkövetelményeknek megfelelően arcpirulás nélkül képes lopásra, csalásra, hazudozásra tanítani. És feltétlen híve a kapitalizmusnak!

Vele azonban jött a baloldal végső zavara is, önazonosságuk tisztázásának a kényszere, hogy mennyire kommunisták és mennyire kapitalisták, mennyire liberálisok és mennyire szocialisták. De semmi sem tisztáztatott. Próbáltak ősöket keresni, ha már sem Kun Bélát, sem Rákosit, sem Kádárt nem vállalhatták. Gyurcsány is keresgélt Károlyi Mihályhoz fordult és Nagy Imréhez, de Károlyi csak bámult üres tekintettel, Nagy Imre pedig hallgatott. A pártvezér belevadult a hatalomba, majd országvesztő botrányai nyomán kissé háttérbe húzódott ugyan, de onnan is tovább irányított. Közben a szociálliberális építmény falai lassan repedezni kezdtek, s mire megszületett a választások eredménye, s bekövetkezett a megrendítő vereség, a ház bontásra érett. Ez volna – nagyon vázlatosan – a hazai baloldal legújabb kori története. Most bontják-bontogatják a fészket innen is, onnan is. Vannak, akik más irányba mozdulnának még szervezeti változások árán is, hátat fordítva ennek a történetnek, nemzeti elkötelezettséget és valódi szociális programot hirdetve. Házon belül ez természetesen illuzórikus. Egyelőre kérdés, házon kívül is mire futja erőből és hitelt érdemlő elszántságból. Nehéz lesz tisztán, magyar baloldaliként megjelenni a társadalom színe előtt, miután a hazai baloldalt létezése óta idegenek vezényelték, és meghempergették minden mocsárban, amit csak felkínált a történelem. Nehéz lesz azért is, mert külföldi támasza hagyományosan csak balliberális pártnak van. Könnyebb lesz a Mesterházy–Lendvai–Szekeres csapatnak, mert ha bontják is, a ház még nagyrészt áll, és ők vannak birtokon belül. Könnyebb Gyurcsánynak is, háta mögött az Apró-klánnal és jellemében hatalmi őrületével, valamint a hozzá tartozó gátlástalansággal. Neki végül is mindegy: vagy maga alá gyűri ismét az MSZP-t, vagy új pártot szervez és folytatja ámokfutását, míg föl nem bukik. Ez a két csoport osztozik a köreikhez tartozó és általuk hergelt szakszervezetek támogatásán is. A bankárok, nagytőkések – hazaiak és külföldiek – érdekei is többnyire hozzájuk kapcsolódnak, hiszen ők azok, akik a politikában a saját népükkel szemben őket képviselik. Mindenféle gátlás nélkül.

Egyelőre nyitott kérdés a hazai baloldal jövője. Maga a jobb- és baloldali kategória érvényessége is az mindenütt világon. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy leáldozóban van-e a globalista neoliberális uralom Európában, vagy sem. Ha igen, akkor nálunk is életképes lehet egy nemzeti elkötelezettségű, szociális szemléletű „baloldali” párt. Ez pedig kívánatos volna, mert az egyre zavarosabb nemzetközi viszonyok között a nemzeti érdekek érvényesítése sokoldalú, de egy irányba ható politikai mozgást követelne. Emellett kívánatos lenne azért is, mert tárgyalóképessé tenné ez az új helyzet a pártokat, és nem kellene a tisztességes magyar embereknek nap mint nap a Gyurcsány- és Lendvai-félék féktelen ordítozásait hallgatni, s emiatt émelygést és hányingert kapni a politikától. Kívánatos lenne, hogy az MSZP-ház legyen végre az enyészeté mindenestül, hogy jöhessen valami más, tisztább, emberibb és magyarabb, nevezzék bár baloldalinak magukat. Nos azt kell mondani, ha tényleg van közérdek, hát akkor ez igazán az.

Bíró Zoltán

(Megjelent a Magyar Hírlap 2010. december 13-i számában)