Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
A program plenáris előadásának témája a nemzeti identitás, keresztény identitás lesz. A rendezvényen részt vesz Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, valamint prof. dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is. A vendégek megtisztelik jelenlétükkel Apor Vilmos mellszobrának felavatását, amelyre február 25-én, délelőtt, a Keresztény Panteonban kerül sor.
Ugyanezen a napon délután Fulbright-ösztöndíj: kutatás és tanulás az Egyesült Államokban címmel dr. Brückner Huba, a Magyarországi Fulbright Alapítvány igazgatója beszél a Fulbright-ösztöndíj kínálta lehetőségekről, majd prof. dr. Csörgő Tamás Tudománykommunikáció és technológia transzfer az Egyesült Államokban és Magyarországon címmel foglalja össze a tapasztalatokat és lehetőségeket.
Február 26-án, vasárnap a lakiteleki római katolikus templomban tartott szentmisét követően dr. Suplicz Sándor, az Óbudai Egyetem főiskolai docense A hiteles személy és az erős csoport címmel tart előadást. A képzés csoportmunkával zárul.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás