Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

Szörnyre vadászik a világhírű egyetemAz Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.

KIS-KUNSÁG

Holtan került elő az eltűnt lajosmizsei nőA Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.

Gazdaság

Első az ár, második a magyarságVedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…

Külföld

Egyiptom jövője a tétEgyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.

Sport

Jön a közszolgálati fociadóAz MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.

Magazin

Sztárok guruja: Hazánkba látogat Jorge BucayVilágszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.

Meggyökerezni a homokon - Interjú Buda Ferenc költővel

- Miklya Luzsányi Mónika -
Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__10/i__2202 | Feltöltés időpontja: 2009. október 27. 10:43
Buda Ferencet, a halk szavú embert, itt a Kiskunságban sokan ismerjük. Vannak, akik Kecskeméten a „Forrás” irodalmi folyóirat alapító szerkesztőjeként találkoztak vele először. Mások Lakiteleken, a Népfőiskolán hallgatták felolvasásait, előadásait. Ismét másoknak tanára volt a hatvanas években, s akadnak olyanok is, akik a családfőt, hat gyermek édesapját tisztelik benne. A szűkszavú költő, Buda Ferenc hangjára azonban országszerte is odafigyelnek. Pályája négy évtizede alatt számos elismerésben részesült, többek között Déri-, József Attila- és Kossuth-díjat is kapott. Idén pedig, a szűkebb pátriája megbecsülésének jeleként a területi Príma-díj jelöltjei között olvashatjuk a nevét.

– Bár debreceni születésű, mégis több versében ír a Kiskunságoz fűződő, szinte szerelmes viszonyáról. Huszonnyolc évig élt Kecskeméten, tizenkét éve Tiszakécskén. Mit jelent Önnek a Kiskunság? Hogyan lehet hazát találni a homokon? – Meg kell gyökerezni. Olyannyira nem különbözik a Kiskunság az én szülőföldemtől, hogy nagyon nehéz lett volna itt megszoknom. Feleségemmel együtt Pusztavacson tanítottunk, s onnan költöztünk ide 1965-ben. Heltai Nándor hívott meg harmadmagammal egy irodalmi matinéra, majd néhány nap múlva kaptam egy másik levelet, hogy nem lenne-e kedvünk Kecskemétre költözködni. Néhány évig még itt is tanítottunk, az utolsó tanévünket saját kérésünkre a Kerekegyháza Alsó-pusztai két tanulócsoportos osztatlan iskolában töltöttük 1969-ben, amit azután fel is számoltak. A Forrás folyóiratnak alapító tagja vagyok. Ott voltam már akkor, amikor Varga Miska hatalmas aktatáskája képviselte a szerkesztőséget, mert még egy szerkesztőségi szobánk sem volt. Az utcán föl-alá járva tárgyalgattuk meg, hogy mi legyen, hogy legyen. – A mi nemzedékünk az Önök lábánál ült és tanult. Ön kinek a lábához kucorodott oda ellesni a szavak művészetét? – Ha teljes választ szeretnék adni, akkor hosszú lenne a felsorolás. Lényegében az egész magyar irodalom, és ami magyar nyelven hozzáférhető, s az a kevés, amit magam is el tudok olvasni idegen nyelven. E tekintetben hadd idézzem Juhász Ferenc egy mondatát: „Óriások vállán állunk”. Petőfi Sándor volt az a költő, akinek egy kötetbe foglalt költeményeit én még iskolás korom előtt végigolvastam negyvenhárom húsvétján. Édesanyám ajándékozta nekem ezt a könyvet, s pár hét alatt kiolvastam. Petőfi volt az első, akivel a műveken keresztül ismerkedtem össze. Megelőzte őt szülővárosom nagy fia, Csokonai Vitéz Mihály, akinek előbb láttam a szoborábrázolatát, mintsem versét hallottam volna. Olyan ötéves forma lehettem akkor, már ki tudtam betűzni a feliratokat. Édesanyámmal mentünk valahová, s ott állt a Kollégium felé nézve egy hatalmas kőoszlopon egy daliás férfi, aki egy lantot fogott az egyik kezében. „Ki ez?” – kérdem édesanyámtól. „Ez Csokonai Vitéz Mihály” „És miről volt híres?” „Költő volt.” És édesanyám elkezdte szavalni ott az utcán a „Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz” című verset. Át is költötte helyenként, mert a huszadik század első felében ezek a versek még a nép száján éltek. Így Csokonai volt az első költő, akivel majdhogynem élőben találkoztam. Nagy hatással volt rám József Attila. Nem a tananyagban olvasott versei folytán, hiszen az ötvenes évek első felében igen megválogatták, hogy mit adtak az ifjúság kezébe, jobbára mozgalmi verseket. Egyszer azonban valakitől kölcsönkaptam néhány napra azt a Cserépfalvi-féle József Attila összest, amiről azután Nagy László is megemlékezett, hogy milyen nagy hatással volt rá. Valójában én akkor döntöttem el, hogy verseket fogok írni. – Vidéki költő, a hétköznapi emberek hangján, keresetlenül szólal meg, ahogy Füzi László, a Forrás főszerkesztője írta Önről: „a költészetet az élet mércéjével méri”. Milyennek látja a vidéki életet? – Én magam nem szeretem a „vidékiség” kifejezést, mert ez óhatatlanul is szembeállítja Budapesttel a vidéket, egyfajta lekezelést sugall. „Lemegyek vidékre” – mondja a pesti ember, miközben felmegy Egerbe. Nem a fővárosnak van vidéke, hanem a vidéknek van fővárosa. Ugyanis nincs ország nélkül főváros. Ha azt mondjuk, hogy „a város és vidéke” – az már természetesebb. Ma már bárhol él az ember, köszönhetően a technikának, főleg ha olyan foglalkozást művel, amit én, bárhol lakhat. A Kékes legtetején vagy egy eldugott zalai faluban. A világháló segítségével másodpercek alatt eljuthat a gondolata a többiekhez. Ebbe bele kell tanulni, s aki akar, bele is tanulhat. Számomra a vidéki élet természetes közeg. Biológiailag is ez az életmód az elviselhetőbb, természetesebb, táplálóbb, éltetőbb, mint a nagyváros. – A „Tanya-hazám” című verse számomra a tanyasi nyomor jajkiáltása. Valóban ennyire fájdalmas a tanyákon élők helyzete? Milyennek látja ma a tanyák, a tanyákon élők jövőjét? – Ha keserű akarnék lenni némi cinikus éllel, akkor azt mondanám, hogy a jövőt nem látom, de nem is akarom látni. Ha csak keserű maradok, akkor azt kell mondjam, hogy sajnálom a gyerekeket, akik most ott felnövekszenek. Majdnem negyven év telt el, amióta az a vers megszületett, mégis, ma is egészen sötéten látom a helyzetet. A tanyasi lakosság társadalmi összetétele mára megváltozott. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, ma a tanyán élőknek három rétege van. A legszűkebb rétege az, akik valóban ott élnek, s ott is próbálnak boldogulni, munkálkodni, keservesen, nehezen, sok küszködés árán megteremteni a mindennapravalót. A második csoport, egy széles réteg, akik kedvtelésből tartanak tanyát. „Hobby tanyát”. Lehet, hogy kertészkednek is, állatot is tartanak, de csak a maguk örömére. A harmadik, szintén széles réteget azok képzik, akik kihulltak már mindenhonnan, de a tanyán, akár bérlőként, akár az utolsó filléreikből megvásárolt saját tulajdonban, még el tudják tengetni az életüket. Ahhoz azonban, hogy a tanyasi létformát széles rétegek számára élhetővé tegyük, az államnak nagyon sok áldozatot kellene hoznia. Ahogy például a finnek meghozták ezt az áldozatot. Két dolog szükséges ahhoz, hogy a tanyán korszerűen lehessen élni: úthálózat és villamosítás. Az úthálózatról jobb nem is beszélni… Ma autósztrádák épülnek, meg értelmetlen völgyhidak, nagy mutatványok, de ettől az ország láthatatlan részein élők tapossák a sarat, ha haza akarnak jutni a tanyájukba. Ráadásul, amíg pár száz méter villanyvezeték és néhány oszlop felállítása gyakorta többe kerül, mint maga a tanya, akkor nem sok remény van arra, hogy változzon bármi is. – Nemcsak a költőt, hanem a hatgyermekes családfőt is kérdem: Hogyan tudjuk értékeinket a jövő nemzedéknek átadni? – Tanulni kell, figyelni kell. Nagyon sok mindent el kell olvasni, nyitott szemmel kell járni, el kell gondolkodni a dolgokon ahhoz, hogy a gyerekeinknek továbbadhassuk az értékeinket. Ez ugyanolyan kemény munka, mintha az ember elkezd falat rakni vagy fát faragni. A gyereknek legelőször is meg kell tanulnia jól választani. Hogy bibliai képpel éljek: ne a konkolyt válassza erről a széles mezőről, ahol élünk, hanem az éltető búzaszemet. Ezt átadni egyrészt példaadással lehet, másrészt nem szabad sajnálni az időt arra, hogy a gyerekeinkkel beszélgessünk. – 2007-ben már jelölték egyszer területi Príma-díjra, s akkor a portréfilmben azt mondta, szeretne verseiből „lakható hajlékot” építeni mindazoknak, akik olvassák. Ez az ismételt jelölés számomra azt jelzi, hogy sokan szeretnek elidőzni Buda Ferenc szavakból rakott hajlékában. – Rézsút szemben, ahol lakunk Tiszakécskén, élt egy földműves ember, Gaál Józsi bácsi. Egyszer a magam faragta kopjafáknál a kécskei temetőben elmondtam az elesett katonák emlékére írott versemet. Ez egy szabad vers, olyan képekkel, amik szokatlanok lehetnek egy olyan ember számára, aki a két kezével dolgozik. Miután elmondtam a verset, Józsi bácsi odajött hozzám, s minden szavából az áradt, hogy ő valóban „vette”, miről szól ez a vers. Az én számomra ez legalább olyan fontos volt, mint egy József Attila-díj.

Hozzászólások

1.Kádár Ernőválasz2009.10.27 13:23:22
Gyermekkoromban (1988/89 táján)a városföldi könyvtárban vendég volt Buda Ferenc, és felolvasta az elesett katonák emlékére írt versét. Mélyen belém vésődött az emlék. Öröm számomra ismét találkozni a költővel ezen a fórumon.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.161414