Beszélgetés Barnabás atyával, a szentkúti pálos kolostor vezetőjével

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__10/i__5096 | Feltöltés időpontja: 2010. március 23. 10:08

Szász András

A pálos az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, melynek működését a Szentszék jóváhagyta, 1308-ban. A rendet Boldog Özséb alapította, aki 1252-ben közösségbe gyűjtötte a Pilis hegységben élő remetéket, és szabályzatot készített számukra. A remeték közösségbe szervezése és a remete Szent Pálról elnevezett rend alapítása óta eltelt hétszázötven év történéseiről, valamint a hit fontosságáról, és a mai társadalomban betöltött szerepéről Barnabás testvérrel, a pálosszentkúti kolostor vezetőjével beszélgettünk.

– A rend alapítása óta eltelt hét és fél évszázad során csodákban bővelkedő nyugodt, és meglehetősen hányatott időszakok váltották egymást. Mi az, amit feltétlenül érdemes kiemelnünk ebből a hosszú periódusból?

A csodák sorát talán már az alapításnál kezdhetjük. Isten munkáját kell látnunk abban, hogy Boldog Özséb, a kanonok egyszer csak úgy határozott: leveti gazdagságát és hatalmát, és kivonul a rengetegbe vezekelni és imádkozni. Komoly fordulatot hozott rendünk életében az a momentum is, amikor Nagy Lajos király tizenhat márianosztrai pálost Lengyelországba küldött, hogy kolostort alapítsanak Czestochowában. Csak évszázadokkal később mutatkozott meg ennek a bölcs előrelátásnak a hasznossága, amikor a hazánkban komoly szorongattatásnak kitett rend tagjai ott, Czestochowában éltek tovább, hogy aztán a viharos időszak elmúltával visszatérjenek, és itthon is újra életre keltsék az özsébi remete-szellemiséget.

– A XVII. századi nagy francia fizikus és vallásfilozófus, Blaise Pascal szerint csak kétféle ember él. Az egyik teljes szívvel szolgál az Istennek, a másik teljes szívből imádkozik hozzá, mert még nem ismeri. Vajon melyikből van több?

Az állítás első felével egyetértek, szerintem is kétféle ember él. A második felét viszont én úgy fogalmazom meg, hogy van, aki gondolkodik, s van, aki nem. A hívő ember a gondolkodók közé tartozik, mivel épp a gondolkodás segíti hozzá a hithez. Töprengései során döbben rá, tapasztalja meg a természetfelettit. Mert ahol az értelem úgymond kapitulál, feladja, ott a természetfeletti még zavartalanul működik az emberben. Ugyanakkor a nem gondolkodók sem egyformák. Vannak, akik szándékosan zárják el magukat a természetfelettitől, s inkább a napjainkban divatos okkult dolgokban keresik a magyarázatot. S hiába csalódnak, önmagukat is becsapva igyekeznek úgy továbbadni ezeket a dolgokat, mintha számukra eredményt hoztak volna.

– Egyre többet hallani arról, hogy napjainkra válságba került a hit, a vallás. Legalábbis a keresztény. Mit tehet a katolikus egyház, s azon belül a pálos rend ennek a folyamatnak a megállításáért?

Amikor Márianosztrára kerültem, feltettem a kérdést a képviselőknek: Hol vannak a hívek? Egyikük, egy idős asszony megjegyezte: a temetőben.

Igen. Valahol most érik be annak a népbutításnak a gyümölcse, ami még valamikor az ötvenes években kezdődött. Nekem mégis az a meggyőződésem, hogy az emberek előbb vagy utóbb elkezdenek gondolkodni, és rádöbbennek arra, hogy hit nélkül nem lehet élni.

A biblikus teológiai szótár a hit fogalmának magyarázásánál egy bizalomra épülő, biztonságot jelentő személyes kapcsolatról beszél. A szócikk írója szerint hitünknek két alappillére van. Az egyik a személyes kapcsolat, a másik pedig az az értelmi képesség, melynek révén az ember képes eljutni a hithez. Ott van valahol a baj, hogy az emberek nem akarnak eljutni a hithez. Megragadnak, megrekednek egy bizonyos szinten. Mert nekik az jó, az kényelmes. A hitért ennél jóval többet kell tenni. Ahogy hajdani filozófiatanárom mondta: a gyöngykagylóba is egy homokszem kerül be. Ez a homokszem aztán akkora fájdalmat okoz a puha kagylótestnek, hogy az attól kezdve folyamatosan könnyezik. És ezekből a homokszemcsére rakódó fájdalom vagy szenvedés szülte könnycseppekből lesz idővel az igazgyöngy. Tehát ezt a homokszemet kellene valamilyen úton-módon bejuttatni az emberek gondolkodásába, hogy ott kialakulhasson az igazgyöngy, vagyis a hit. Ez minden keresztény ember feladata, és a mi feladatunk is, hogy Jézus Krisztusról tanúságot tegyünk.

Egy másik tanárom arra a kérdésre, hogy Jézus miért engedelmeskedett a mennyei Atyának, s miért vállalta értünk a kereszthalált, mindig azt válaszolta: szeretetből. Jó lenne, ha ez a feltétlen odaadás és szeretet jellemezné és határozná meg a mi életünket, az embertársaink iránti viszonyunkat is. Hogy ne azért kedveljünk valakit, mert ilyen vagy olyan, mert jó, mert szeretetre méltó, hanem, mert a szeretet a legfontosabb dolog a világon.

S ha már két tanáromat idéztem, hadd idézzek egy harmadikat is. Nemes Ödön atya, amikor Budapesten tanított bennünket, gyakran mondta, hogy a mai emberek többségéből kétfajta tapasztalat hiányzik. Az egyik, hogy értékes vagyok, mert a Jóisten sosem teremt selejtet, a másik, hogy ingyen vagyok szeretve. Mert a Jóisten sosem azért szeret bennünket, mert jók vagy különlegesek vagyunk. Szeret minket: „Mert csak!…” Nos, ha ez a két tapasztalat megvan bennünk, máris biztosítva van a lelki egyensúlyunk és a lelki békénk. És ezek birtokában Jézus Krisztusba is életreszólóan bele tudunk kapaszkodni.

– Közepe táján járunk a nagyböjti időszaknak, amely a húsvéttal, Jézus feltámadásának ünnepével ér véget. Mi a jelentősége húsvétnak?

Jézus tanításaiban világosan megmondta, minden ember életében van szenvedés, és minden ember meghal. De nem csak tanította, az életével is ezt igazolta. Nem véletlen, hogy a Nagyhét szertartásai is erről szólnak. Ő mindezt tudatosan vállalta. Ki tudta mondani a mennyei Atyának: Legyen meg a Te akaratod! Tanításai sorában a legfontosabb azonban a feltámadás. Jézus nemcsak beszélt a feltámadásról, hanem fel is támadt. Ezért az, hogy az örök élet milyen helyet foglal el a keresztény ember életében, épp a hitének a bizonyítéka. Ha pedig hisz az örök életben, akkor korántsem mindegy, miként él, miként cselekszik, mivel a döntésein múlik, hogy elveszíti vagy megtartja az örök életet. Ezért rendkívül fontos számunkra a feltámadás, mert ez örök életünk biztosítéka. S ha belekapaszkodunk a hitbe, Krisztus tanításába, akkor biztosak lehetünk abban, hogy minden egyes szituációban a jó, a megfelelő döntést hozzuk majd, mert az örök élet a végső célunk. És épp ebbe az örök életbe vetett hitünk az, amitől minduntalan és mindenáron meg akarnak fosztani minket. Mert tudják, tisztában vannak vele, hogy a hit hiányában teljesen mindegy lesz számunkra, milyen döntéseket hozunk, hogyan éljük le életünket. De ez csak és kizárólag az ő céljuk. A miénk: az örök élet.