Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság május 18. óta közigazgatási hatósági eljárás keretében, eltűnés miatt keresett egy 64 éves lajosmizsei nőt, akit sem lakásán, sem lakókörnyezetében nem láttak.
Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?
– Hat éves korom óta játszom billentyűs hangszereken. Édesapám is zenélt, így nekem is megtetszett ez a semmihez sem hasonlítható tevékenység. Kezdetben vendéglátós slágerekkel próbálkoztam, majd ahogy tudásom is növekedett, egyre inkább rátértem a hetvenes évek klasszikus rockjára. A Uriah Heep vagy a Deep Purple zenei világa a mai napig is a kedvenceim közé tartozik.
Mikor kezdtél zenekarban játszani?
– 1996-ban vettem meg az első szintetizátoromat, akkor tizenöt éves voltam. Ezután sikerült zenekarban is bemutatkoznom. A régi tiszakécskei Roxigén soraiban tapasztalhattam meg először azt az érzést, amit egy fellépés adhat.
A Hammondok iránti szerelem mikor ejtett rabul?
– Már 1999-ben volt egy Yamaha orgonám, amihez szereztem Leslie hangosítást, így már elég Hammondos hangzást tudtam kihozni belőle. 2002-ben aztán sikerült szert tennem egy igazi L-100-as Hammondra, azóta is mindig próbálom fejlesztgetni, gyűjtögetni ezeket az egyedi hangszereket. Úgy gondolom, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek végezetével a ,,nylon-szintik” ideje lejárt, és újra a komolyabb, tradicionálisabb billentyűsök felé kanyarodik a zenei ízlés… A Hammond-orgona egy amerikai feltaláló, Laurens Hammond (1895. január 11. – 1973. július 3.) által 1933-ban tervezett és megépített elektromos hangszer, melyet 1934. január 19-én szabadalmaztatott. Jon Lord, a Deep Purple egyik alapító tagja vezette be a hangszert a keményebb hangzású rockzenébe. Emiatt sokáig nem a Hammond orgonákkal hagyományosan használt Leslie erősítőkkel játszott, hanem Marshall gitárerősítőkkel érte el a védjegyének számító torzított Hammond hangzást. (Forrás: Wikipedia)
Gondoltad volna, hogy egyszer a világhírű Uriah Heep előtt zenélsz a Petőfi csarnokban?
– Álmomban sem. A Trans Express nevű együttes keresett fel, hogy kellene nekik egy billentyűs erre a nagyszabású koncertre. Természetesen azonnal igent mondtam. Azóta is játszom ebben a bandában is. Óriási élmény volt ez a PECSÁ-s buli. Minden lépésünket roadok figyelték, ráadásul a koncert után beszélgethettünk az amerikai zenekar tagjaival is.
Legemlékezetesebb külföldi koncerted?
– A Renegoddal egyszer Görlitzben, Németországban léptem fel egy fesztiválon. Ez a település a lengyel határnál fekszik, és egy Polski-túrára átmentünk a határon. A lengyelek meghagyták a második világháborús pusztítás sok maradványát, amely számomra felejthetetlen látványt nyújtott. A koncert egyébként nagyon jól sikerült, és a Hammondot sem nekem kellett a színpadra cipelnem.
A hangszered valóban a szuper nehézsúlyú kategóriába tartozik. Gondolom a pakolásról sokat tudnál mesélni…
– Voltak már érdekes szituációk, az biztos. Ráadásul az orgona és hangosítása mérete miatt is nehezen szállítható át szűk ajtókon. Emlékszem, néha fejre is állítottuk, hogy beférjen valahová. Sokan megizzadtak már, miközben segítettek nekem a cipekedésben.
Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?
– Van egy Blondie tribute zenekarom, mellyel keményebb stílusban játsszuk az eredeti előadó dalait. Úgy néz ki, hogy ezzel a bandával egy németországi turnén veszünk részt jövőre. Így valószínű, hogy a többi formációmra egy ideig nem fog sok időm jutni. Igaz, decemberben a Médiummal a P.Box előtt is fellépünk majd. Egyébként, sokan azt mondják, a zenekarosdit kinövi az ember, és megkomolyodik. Én úgy gondolom, hogy aki egyszer igazán megérezte a fellépések varázsát, az mindig vágyakozni fog a színpad után. Már csak ezért is, ameddig tehetem, biztosan zenélni fogok – fejezte be gondolatait Soós ,,Hammond” Norbert.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
Én csak annyit tudok mondani ,,Feel all right'' Nagyon Jó a cikk én nagyon örültem amikor láttam.Csak gratulálni tudok.
Kár hogy a C3-mas nem lett megemlítve, mert az ÁLLAT
(Egy boldog M102-es tulajdonos)
Csak így tovább, az öreg m 100 as hammondod is életre kelt.
Laci
Pécs
Gratulálunk....
Szilvi .. Pisti
Új hozzászólás