Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Igen komoly kihívást jelent napjainkban az amerikai cégek számára a fogyasztók bizalmának elnyerése, ugyanis a bizalom csökkenése miatt az amerikai vásárlók nem csak több információt szeretnének tudni azokról a társaságokról, amelyeknél elköltik dollárjaikat, de nagyobb átláthatóságot is igényelnek. Az Apple úgy látszik, megfelel ezeknek az elvárásoknak, ugyanis a Harris Interactive 13 éve tartó kutatássorozatában még egy vállalat sem ért el olyan magas eredményt, mint az almás logójú cég, ami 85,62 százalékkal vezeti a rangsort.
A második pozícióba a 2012-es listán az egy évvel korábbi győztes, a Google került, 82,82-es eredménnyel, ez egyébként valamivel több, mint 1 százalékpontos csökkenést jelent a korábbi eredményhez viszonyítva. A kedvenc vállalatok listáján az első négyben három technológiai cég is szerepel, ugyanis a tavalyi 8. pozícióból a negyedik helyre jött fel az Amazon. A dobogó harmadik fokát a Coca-Cola foglalta el, az üdítőital gyártó szintén sokat javított, hiszen a 15. helyről ugrott előre.
A Harris felmérésében hat szempont alapján kellett értékelniük a vállalatokat a kutatásban részt vevőknek. Az Apple négy kategóriában bizonyult a legjobbnak – pénzügyi teljesítmény, termékek és szolgáltatások, vízió és elsőség, munkahelyi környezet -, az Amazon az érzelmi kötődésben, míg a Whole Foods a társadalmi felelősségvállalásban nyert.
Az amerikaiak legkedveltebb tíz cége közé bekerült még a Kraft Foods, a Walt Disney, a Johnson&Johnson, a Whole Foods Market, a Microsoft és a UPS.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás