Nagyböjtben, hamvazószerda és nagyszombat között a katolikus templomokban egyszerű kialakítású, általában violaszínű lepellel takarják le a főoltárokat. Ennek előzménye a középkorban a nagyböjt 5. vasárnapja vagy feketevasárnap alkalmából a teljes szentélyt eltakaró lepel volt, melyre Krisztus szenvedésének ábrázolásait festették.
Tanyatörvény készül, várhatóan 2012 tavaszán kerül az Országgyűlés elé. Éveken át tartó kutatások előzték meg, egyetemisták és főiskolások részvételével. A fiatalok közül többen maguk is tanyán akarnak letelepedni.
Várszegi Gyula, a BKV korábbi vezérigazgatója lesz a DBR Metró Projekt Igazgatóság új vezetője.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezelt többségi állami tulajdonú társaságoknál összesen 80 ezer munkavállalót érint a bérkompenzáció, amelynek költsége 2012-ben 22 milliárd forint.
Wass Albert és más íróink műveiből tartanak felolvasó napot egyidőben szerte a Kárpát-hazában. Kiskunfélegyházán a Hattyú házban várják az érdeklődőket február 24-én, pénteken 18 órától február 25-én, szombaton 19 óráig.
Az Európai Bizottság várhatóan 0,3 százalékos visszaesésre rontja az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzését.
A felnőtt női birkózó válogatott Svédországban, Klippan városában mérette meg magát február 18-19-én.
569 évvel ezelőtt, 1443.február 23-án, Kolozsvárott született Mátyás király, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen, mint Mátyás királyt emlegeti. Neve latinul és németül Mathias Corvinus. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen-)király, 1486-tól Ausztria hercege. 
Tanyatörvény készül, várhatóan 2012 tavaszán kerül az Országgyűlés elé. Éveken át tartó kutatások előzték meg, egyetemisták és főiskolások részvételével. A fiatalok közül többen maguk is tanyán akarnak letelepedni.

A Jobbik javaslatára ideiglenes Földvédelmi Bizottságot hoz létre a Bács-Kiskun megyei közgyűlés.

Ismeretlen tettes, szerdára virradóra betört egy kecskeméti tanyára, ahonnan arany ékszereket, valamint parfümöket lopott el. A sértettnek
okozott kár 230 ezer forint - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Mai ülésén dönt a félegyházi képviselő-testület arról, hogy – az előterjesztést jóváhagyva – fegyelmi hatállyal visszavonja-e dr. Kovács József magasabb vezetői beosztását. Ugyanakkor újabb fegyelmi eljárás indítására is javaslatot tesz a kórház főigazgatója ellen Kapus Krisztián polgármester, s eközben a jegyző elrendelte a Kissné Kovács Ilona, volt önkormányzati biztos tevékenységére irányuló belső ellenőrzést. Dr. Kovács Józsefet és Kissné Kovács Ilonát nemrégiben még a polgármester legszűkebb bizalmi körének tagjaiként tartották számon a városházán.

A világ történelmének legszörnyűbb diktatúrája áldozataira emlékezik Magyarország február 25-én. E nap tiszteletére Kiskunfélegyházán is ünnepséget rendeznek.

Az elmúlt napokban technikai hiba miatt az oldal nem volt látogatható. A hibát mostanra sikerült elhárítani.

Mérföldkő az ember életében, amikor teljesül egy régóta dédelgetett álma. Ezt a félegyházi Nagy Sándor is tanúsíthatja, aki néhány nappal ezelőtt tért haza Afrikából, ahol feljutott a Kilimandzsáró tetejére: az 5895 méter magas Uhuru-csúcsra. Hazaérkezése másnapján beszélgettünk a friss élményekről.

Lóháton érkeztek pénteken a kiskunsági településre azok a székely fiatalok és felnőttek, akik tavaly júliusban hasonló keretek között adták át a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges dokumentumokat Szentlászló polgármesterének.

Két afgán állampolgárokból álló, 24 fős csoportot fogtak el a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a határ közelében. tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Február 12-én, az Úrangyala-imádságot követően XVI. Benedek pápa köszöntötte a Szent Péter téren jelenlévő kiskunfélegyházi zarándokcsoportot.

Sajnos az elmúlt napokban Kiskunfélegyháza újból a figyelem középpontjába került. Napról napra különböző helyi és országos sajtóorgánumokban jelentek meg a városról, annak vezetőjéről negatív vélemények, írások. Ezért kérem, hogy a város érdekében összefogva, pártpolitikától függetlenül kérjünk vizsgálatot minden problémásnak tűnő, állítólagos üggyel kapcsolatban!

Mi, a kiskunfélegyházi MSZP alapszervezet, illetve Societas szervezet elnökségi tagjai egyre növekvő érdeklődéssel figyeltük az elmúlt napok fejleményeit, amelyek Kapus Krisztián polgármester és a városi Fidesz frakció tagjai között támadt konfliktusra vonatkozó homályos és rendkívül bizonytalan értesülésekről 2012. február 11. óta a különböző helyi, illetve országos sajtóorgánumokban megjelentek.

Az LMP Kiskunfélegyházi Csoportja sajtóközleményt és a kiskunfélegyházi képviselő-testülethez címzett nyílt levelet is közzétett a kialakult helyzet kapcsán.

A kiskunfélegyházi Fidesz-KDNP képviselőcsoportja szükségesnek érzi, hogy reagáljon az elmúlt napokban a különböző sajtóorgánumokban megjelent hírekre, miszerint konfliktus, ellentét alakult ki a képviselőcsoport és a polgármester között. Az ellentétek tisztázása érdekében párbeszédet kezdeményezett a felek között dr. Kerényi János, a párt régióigazgatója kedden, ahol mindenki kifejtette álláspontját, és a további együttműködés feltételeit.

A megváltozott útviszonyok miatt, Bács-Kiskun megyében a rendőrség lezárta az 55-s számú főút Baja és Csávoly közötti szakaszát, valamint az 5412-es út Borota és Csávoly, az 5205-s számú út Tass és Kunszentmiklós, az 51-es számú főúton Dunavecse és Szalkszentmárton közötti útszakaszt.

- Kiskunfélegyházán nincs olyan helyzet, mely Kapus Krisztián polgármester és az őt támogató Fidesz-frakció közötti szakításhoz vezetne - mondta Kerényi János országgyűlési képviselő, a Fidesz regionális igazgatója szerdán az MTI-nek.

Egy Morell Mihály grafika is kalapács alá kerül a ma esti félegyházi árverésen, amely 18 órakor kezdődik a Holló-kör székhelyén, a Petőfi tér 2. szám alatt.

Gépjármű oktatók néhány ezer forintért intézték el a sikeres gyakorlati vizsgát Kecskeméten a vizsgázni akaró tanulónak. Az érintett két autósiskola egy-egy oktatója őrizetbe került - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Bács-Kiskun Megyei Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával február 13-án, hétfőn, a Kecskeméti Tóth László Általános Iskolában rendezték meg az általános iskola negyedik és nyolcadik osztályosai számára a Közlekedésismereti Tanulmányi Verseny megyei fordulója.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat természetkárosítás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Kiskunsági Nemzeti Parkigazgatóság természetvédelmi őrének bejelentése alapján - tájékoztatta a Kis-kunságot Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Egy kecskeméti áruház parkolójából lopták el kedden az LPG-549 forgalmirendszámú, ezüst színű Nissan Navara típusú gépkocsit. A jármű oldalára DollHause felirat és egy rúdtáncos lány képe volt matricázva. A bűncselekménnyel okozott kár 4 millió forint - tájékoztatta a Kis-kunságot Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Magyar Olimpiai Bizottság – a Magyar Olimpiai Akadémiával, az ADIDAS Budapest Kft.-vel és a Pegazus Tours Kft.-vel együttműködve – országos olimpiatörténeti szellemi vetélkedőt hirdetett meg.

2011. január 1-jével megalakult az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, illetve a Vám- és Pénzügyőrség közös jogutódja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Dr. Papp Istvánt, a NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának főigazgatóját egyebek mellett arról kérdeztük, milyen feladatokat, kihívásokat kellett megoldani a két hatóság összeolvadását követő első esztendőben a dél-alföldi régióban.

Még októberben rendezték azt a városi mesemondó versenyt, ahol az általános iskola felső tagozatos kategóriában a móra-gimnazista Barna-Pap Bianka (8/E) a legjobbnak bizonyult, s képviselhette Kiskunfélegyházát a megyei döntőben.

Idei első ülését tartotta Kecskemét közgyűlésének oktatási, kulturális és egyházügyi bizottsága. A grémium egyebek között döntött arról, hogy a 2012/2013 nevelési évre az óvodai beiratkozás időpontja 2012 március 21-től március 23-ig tart, az iskolai beiratkozás időszaka pedig március 26-án és 27-én lesz.

Nagyszerűen sikerült az a korondi kirándulás, amelyen a Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózói vettek részt február első hétvégéjén. A település híres szülöttjének emlékére idén már XII. alkalommal rendeztek szabadfogású emlékversenyt az utódok.

Elindult a próbaüzem a magyarországi Mercedes-gyárban, Kecskeméten eddig száznál több B osztályú modell készült.

Szombaton lejárt a félegyházi városi kórház főigazgatója ellen indított fegyelmi vizsgálat meghosszabbított határideje.

Nem kevesebbet állít az atv.hu oldalra pénteken délután feltöltött cikk, mint hogy tíznél több, a város gazdálkodását érintő ügyben léteznek olyan iratok, amelyek Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármesterének büntetőjogi felelősségét vetik fel.

Energiatakarékosságból zárva tart a héten a lakiteleki község könyvtár.

Az elmúlt 24 órában Bács-Kiskun megyében három anyagi káros baleset történt. Ittas járművezetés miatt egy vezetői engedélyt vontak be.

Dr. Oberna Ferenc Phd, a kecskeméti megyei kórház Arc-, Állcsont Szájsebészeti és Fül-Orr Gégészeti Osztályának osztályvezető sebész főorvosa kapta meg idén a sebészeti jellegű szakterületek kategóriában az év orvosának járó Astellas-díjat.

A Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey-házában tartották a múlt hét végén a Németh László Gimnázium 12/F osztályának szalagozó ünnepségét.

A Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság és a Tiszakécskei Önkéntes Tűzoltóság sikeres, közös jégből mentési gyakorlatot hajtott végre február 9-én, csütörtökön, Lakiteleknél, a Szikrai holtágon - tudtuk meg a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól.

Szabó Rebeka, az LMP országgyűlési képviselője szerint a Darányi terv gyakorlatilag a kormány eddigi beváltatlan ígéreteinek gyűjteménye, amelyek teljesítésére most sem látni garanciát. A február 10-én, pénteken, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón a politikus arról beszélt, hogy különösen aggályos az irányváltás a földbirtok politika terén.n, ahol a családi gazdaságok helyett a középbirtokok megerősítése van fókuszban.

2008. február 11-én, Esztergom-Kertvárosban szolgálatteljesítés közben hősi halált halt Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére 2010 óta ez a nap a Magyar Köztársaság Rendőrségének hivatalos véradó napja.

Február 15-én, szerdán délután 15 óra 30 perctől ülésezik Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete, a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostorai Kirendeltsége tanácskozó termében.

Néhány hete még a csíksomlyói lovas zarándoklat részleteit tervezték a kecskeméti Balanyi fivérek, de tervük február 2-án szó szerint füstbement.

A lakosonként 45 forintos éves tagdíjból eddig 25 forintot a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanácsnak utalt tovább a Kiskunfélegyházi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás. Mint közismert azonban, január 1-jétől megszűntek a területfejlesztési tanácsok, feladatukat a megyei önkormányzatok vették át. Arra vonatkozóan azonban, hogy a tagdíj több mint felére rúgó összeggel kapcsolatban lesz-e továbbutalási kötelezettsége az önkormányzati társulásnak, egyelőre nem tudnak az érintettek. Így az 1 millió 170 ezer forint bekerült az általános tartalékba, de később esetleg felszabadulhat. Ez azért is jól jönne, mert idén három millióval kevesebből, vagyis 71 millió forintból kell gazdálkodnia a társulásnak. Egyebek mellett erről is szó esett február 8-án, szerdán, a félegyházi városházán összehívott társulási ülésen.
A Kiskunfélegyházi Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának sajtóközleménye
Tovább drágulhatnak az üzemanyagok
Brüsszeli vizsgálat az Erzsébet-utalvány miatt 4 komment|
Meghalt az első külföldi haditudósító Szíriában
Az LMP is kifejtette álláspontját
Fegyelmi eljárás indult a városi kórház egy szerződésével kapcsolatban
133 hozzászólás
Újabb csontvázak dőlnek ki a szekrényből
3 hozzászólás
Újabb 2,16 milliárd forint panelpályázatokra
1 hozzászólás
Mit keres egy medve a Kossuth utcán?
2 hozzászólás
„Jézus Krisztus országában a szeretet a törvény! ”
1 hozzászólás
1 hozzászólás
Anorexiával kezelik Demi Moore-t
1 hozzászólás
A szemétszállításról panaszkodtak a legtöbben
10 hozzászólás
AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlés megvitatja a demokratikus lázadásokat
1 hozzászólás
Aggasztó méreteket öltött hazánkban az iskolai agresszió
1 hozzászólás
1 hozzászólás

