Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
A -150 Celsius-fok negatív hőösszeget tartják számon a dunai jégbeállás egyik feltételeként. Ezt az adatot napi két adat átlagból számolják ki, és előreláthatóan a hónap közepén éri el a dunai jégbeállás hőmérsékleti feltételét. A negatív hőösszeg Budapestnél február 8-án, szerdán -76,7 Celsius-fok, Bajánál -94,8 Celsius-fok. A Paks alatti folyószakasz jegesedése - az atomerőmű hűtővizének melegítő hatása miatt - a felső Duna szakaszaitól később, néhány napos időeltolódással következik be.
A Tisza folyót kisebb megszakításokkal gyakorlatilag teljes hosszában állójég jellemzi, átlagosan 10-20 centiméter közötti vastagsággal, egészen a déli országhatárig.
Duna és a Tisza mellékfolyóin az elmúlt naphoz képest az állójeges szakaszok jégvastagsága tovább nőtt. A korábbi jégzajlásból kialakult jégtorlódásokat is folyamatosan figyelemmel kísérik, beavatkozást egyelőre nem igényeltek.
A folyókon az egyre erősödő jégjelenségek miatt – az operatív jégtörési, jégrombolási beavatkozások esetére – a vízügyi szolgálat megkezdte valamennyi jégtörőhajó üzemanyaggal való azonnali feltöltését. A teljes dunai és tiszai jégtörőhajó állomány feltöltésére 150 ezer liter üzemanyag kerül a hajók tartályaiba.
A jégtörő hajók menetkész állapotban, melegen tartva azonnal bevethetők. A hajókat párban vezénylik ki a jégtöréshez, erre azért van szükség, hogy ha jégtörés közben az egyik hajó a jég fogságába kerül, a másik ki tudja szabadítani. Menetkész állapotban tartják az ország legnagyobb jégtörő hajóját a gönyűi kikötőben állomásozó Széchenyit is.
A Nemzeti Adó és Vámhivatallal való együttműködés keretében a korábban lefoglalt illegális üzemanyagot még a 2010 évi rendkívüli árvízvédekezés segítésére bocsátotta a vízügyi szolgálat részére. Az együttműködés eredményeképpen jelenleg a jeges árvíz elleni védekezésnél ezt a 3000 liter gázolajat a hajók melegen tartására használják föl a szolgálat.
A Vízügyi Szolgálat felkészült az egyre erősödő jéghelyzet kezelésére, az OMIT irányításával pedig az ilyenkor megszokott operatív intézkedések végrehajtására és a szükség szerinti jégrombolási beavatkozások elvégzésére.
A vízügyi szakemberek folyamatos jégfigyelő szolgálatot látnak el és gondoskodnak a jégtörőhajók, úszójárművek jégtelenítéséről. A motorok járatásával és a kormányművek átmozgatásával 24 órán keresztül melegen tartják a jégtörő hajókat és ellátják a jégkormányzási feladatokat a kikötők területén.
Jeges árvíz elleni készültség:
Készültségi fokozatok:
I. fokú jeges árvíz elleni készültség:
A Tiszán január 31-től, míg a Dunán február 03-tól van érvényben.
II. fokú jeges árvíz elleni készültség:
A Duna mentén a Dunakiliti szakaszon és a Rábán Nick térségében.
III. fokú jeges árvíz elleni készültség:
A Mosoni-Duna, torkolati szakaszára, pontszerűen, a Gönyűi kikötő védelme érdekében van érvényben III. fokú készültség. Operatív beavatkozás keretében a Neptun jégtörő folyamatosan biztosítja a hajózó utat.
III. fokú készültség van érvényben Baján a Kamarás-Duna téli kikötőjében. A jeges árvíz miatt a téli menedéket igénybe vevő hajók itt köthetnek ki biztonságosan, emiatt folyamatosan gondoskodnak a jégtörőhajók a jégmentesítésről.
A Tisza és a Duna jeges árvíz elleni védelmét összesen 13 jégtörőhajó biztosítja a kiszolgáló hajókkal együtt. /A Tiszán Tokajban 4, Tiszalökön 2, Kiskörén 2 jégtörőhajó, míg a Dunán Baján 3 és Gönyűben 2 jégtörőhajó áll készenlétben. /
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás