Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
A HÖOK elnöke kiemelte: minden hallgatónak szíve joga, hogy olyan ifjúsági szervezethez csatlakozzon, amellyel azonosulni tud. Megjegyezte: azt nem tudja, hogy a Hallgatói Hálózat milyen alapon szerveződik, ugyanakkor minden felsőoktatási intézményben - a demokratikus értékeknek megfelelően - mindenkinek lehetősége van az évente megtartott hallgatói-képviseleti választásokon megméretnie magát. Ennek megvan a törvényes útja, és a hallgatók többségi támogatásával lehet cselekedni - mutatott rá.
A HÖOK 2010 óta küzd az átgondolatlan intézkedések ellen, és folyamatosan hangsúlyozza, hogy sem a keretszámok csökkentésével, sem a hallgatói szerződésekkel nem tudnak egyetérteni. A hallgatói szerződés ügyében az európai szervezeten keresztül Brüsszelhez fordultak, míg a keretszámok ügyében tavasszal újabb megmozdulásokat terveznek - mondta.
Hozzátette: a HÖOK függetlenül attól, hogy Magyarországnak milyen kormánya volt, mindig fellépett a hallgatókat és a jövő értelmiségét, érdekeit sértő kormányzati elképzelések ellen.
A felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelte a többi között az a több száz tüntető, aki részt vett a Hallgatói Hálózat demonstrációján szerdán Budapesten. A tüntetés résztvevői az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. A demonstráció az ELTE Egyetem téri épületében és az előtt ért véget.
Walter Richárd egyetemi hallgató, a fórum egyik moderátora a demonstráció után azt mondta, az egyetemistákból, oktatókból és gimnazistákból létrejött "sejthálózat" - a Hallgatói Hálózat támogatásával - hétfőig ad ultimátumot a kormánynak arra, hogy az visszavonja a hallgatói keretszámokra vonatkozó rendeletet, ellenkező esetben "nyomást gyakorolnak" majd.
Az egyetem épülete előtt megjelent Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja is; az MTI tudósítójának azt mondta, a frakció még hétfőn napirend előtt kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a keretszámok visszavonását. A demonstráción megjelent Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője, és szolidaritását fejezte ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy televízióműsorban csütörtökön azt mondta, hogy a kormány nem vonja vissza a felsőoktatási keretszámokat.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás