Az öreg (idén 65 éves, de nem igazán látszik rajta a kor) ugyanúgy néz ki mint gyerekkoromban, talán valamivel őszebb a haja, de még csak meg sem ritkult, vagy legalábbis jól takarja. Jó ideje megtanult már énekelni is, mint Cseh Tamás a végére gitározni, és minden mozdulatából, minden gegjéből, minden mondatából sugárzott az eleven intelligencia, és sokszor a humor.

Kezdve azzal, hogy magázza a közönségét: „Jól vannak? Bírják még?” Folytatva a Deák-Bill -es utalásokkal: „Amíg ők átszerelnek, én áriázok!” A közönség udvarias (!) fricskázásáig: „Állj, állj, álljunk le! Ha te ezt tovább folytatod itt a második sorban azt, amit a barátnőddel, vagy nem tudom, a feleségeddel művelsz, én nagyon sajnálom, de nem tudom majd végigénekelni a számot! (...) Szegény kislány! Százötven centis magas és harminckilenc kiló, a srác pedig megvan vagy kilencven... (…) Hány éves vagy? Hozhatod a barátnőd is!” Majd a közönségnek: „Majdnem összehoztam itt egy hármas randit!”

Először csak elámultam, azután pedig a hideg futkosott rajtam, mint amikor Deitra Farr énekelt a PeCsában a Budapest Bluesfeszten a mikrofon mögül kilépve, ahol az egykori blues-klub szervezőjével Nagy Zsoltival örömködtünk a Chicagoból érkezett fekete csodán. Na most ezen néhányan bizonyára felhorkantak. Persze megértem én, hogy Hobo megosztó személyiség még a blues-erek köreiben is. Hiszen, aki az „eredeti” (hogy ez mit jelent?)  blues zenébe szerelmes, annak idegen lehet a többszörös áthallásokkal teli szövegezés, ami olyan szinten közéleti (és költői), hogy mások viszont – én is – pont ezért szeretik. Hiszen, pontosan ezektől az „áthallásoktól” lesz közép-európai, meg a zenénk is ezért az (mert viharban született). Így azoknak, akik mégsem tudnak/akarnak megbarátkozni ezzel, nem marad más érv mint, hogy „nagy az arca”. Hát Fábry Sándor szavaival élve, nekik pedig talán „egészen egyszerűen rossz a minőség érzékük”. Bocs.

 

Ha már áthallás.

 

Bárcsak ilyen minőségű és arcú megosztó személyiségek ripacskodnának a mindennapok tereiben is és nem pedig csak olyan, a helyi kis hatalmasságok előtt a saját taknyukon csúszó-mászók, mint sokan azok közül, akikre most vasárnap vár a megmérettetés, mert megmérettetnek, ugye? Azután pedig majd kevésnek találtatnak (mint eddig szinte mindegyik), de sebaj!

Akinek nem inge...

„Kisember, ül a hátsó sorban, / Kisember, ma bízik a sorsban.” Circus Hungaricus. „Rajtunk csak a mágia segíthet!” Ezt sem én mondtam, mint ahogyan azt sem, hogy állítólag vannak, akiknek fáj a foguk az egykori huszárlaktanyára. Ezért simán kitakarítanák a fiatalokat az épületből.

Nem baj! Majd az a sok gyerek, aki most még hétvégente esténként itt megtalálja a szórakozás lehetőségét, a füstmentes koncertteret, az olyan életre szóló élményeket, mint egy Hobo-koncert (vagy mint egy Lord Bishop, aki az USA-ból jött át Európába szerencsét próbálni) és nem utolsósorban a biztonságot (!), az majd, ha nem lesz Rocktár, kiszorul az utcákra, vagy a füstös kocsmákba, ahol a kutya se ügyel rájuk, hogy éppen mivel kísérleteznek... Jobb esetben, éppen csak mit isznak.

De ez messzire vitt, addig hétvégente menjünk vissza a még élő klubba, mert hamarosan „nagy vihar jön”, addig pedig legalább van értelme a pénteknek...