Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
A fővárosban a Műcsarnok mögött rendezték meg május 25-én, szerdán a világnapi eseményt, mely során az volt a céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy manapság egy személy eltűnése nem ritka dolog, és bármelyikünkkel megtörténhet.
A rendezvény fő eseményeként világító lámpások százait eresztették fel, szimbolizálva ezzel a gyermekek elcsatangolását, illetve jelképesen üzenve a távollévőknek: a szüleik, a család hazavárja őket. - mondta el Kárász Róbert, a rendezvény szervezője
Magyarországon 2010-ben több mint 10. 000 fiatalkorú eltűnését jelentették be. Három évvel korábban ez a szám meghaladta a 11. 000-t, vagyis egy kisebb város lakosságának megfelelő gyerek "veszett" el. 100 fiatalkorú pedig nyomtalanul tűnt el.
A gyerekeltűnések hátterében sok szempont és körülmény áll. A nyomozóhatóságok mellett több civil szervezet is (Kék Vonal, Országos Gyermekvédő Liga, Szülők Országos Egyesülete) azzal a céllal folytatja munkáját hazánkban, hogy rávilágítson a gyerekek eltűnésének, szökésének okaira, nagy figyelmet fordítva a preventív intézkedések szükségességére. Kiemelt feladatuk, hogy a gyerekek ne vesszenek el, de ha már bekövetkezett a baj, minél előbb rátaláljanak – tudtuk meg a kezdeményezés weboldaláról.
A kampány egyik legfontosabb állomása a tejesdoboz akció. A dobozok oldalán eltűnt gyermekek fényképe látható, ezzel is segítve azt, hogy minél előbb megtalálják őket.
A rendezvény gondolatisága mindannyiunk számára üzenet. Figyeljünk oda egymásra, vegyük észre, ha baj van és ne hagyjuk egymást „elveszni”.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás