Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Görögország gyönyörű napsütötte partjaira méltatlan árnyékot vet az utóbbi időszak bizonytalan politikai és kritikus gazdasági légköre. A londoni székhelyű CMA DataVision idei második negyedévi listájából kiderül, hogy Görögország a legrosszabb adósok egyike a világon. Ebből adódóan maximum azt tudom tanácsolni a kedves Hallészba vágyó olvasóknak, hogy ne adjanak kölcsönt a görögöknek, viszont nyugodt szívvel látogassák meg őket!
Idén továbbra is Görögország maradt a magyarok legkedveltebb utazási célpontja. Megkérdezett utazási szakértő szerint szerencsés esetben egy 10 napos görög utat busszal és apartman bérléssel akár már 200-300 euróból is meglehet oldani. Erre még természetesen pluszba kell számolnunk az étkezés és ivászat költségeit. Sajnos az IMF és az Európai Unió hatalmas kölcsönei miatt komoly gazdasági megszorításokat követeltek a görög államtól, amelyek súlyosan érintik a turizmust is. Az idei évben közel 25%-al fognak emelkedni az éttermi árak és az egy vendégéjszaka után fizetendő adó mértéket is emelték. Az ÁFA növelése is újfent napirendre került, így elmondható, hogy nem csak a magyar turistának kell kicsit jobban a zsebébe nyúlnia.
Pénz ide vagy oda elsősorban mindenkit a saját testi épségének megőrzése a legfontosabb, amely elnézve a TV-s tudósításokat nem minden esetben tűnik teljesen garantáltnak. Szerencsére ki kell ábrándítanom a híradó által közvetített szörnyűségre felkészült olvasókat. A helyzet korántsem olyan vészes. Komolyabb zavargások egyedül Athénban történtek, mégsem adtak ki a nemzetközi utazási szervezetek „piros riasztást” a városra. A főváros és az azt övező Attikai félsziget teljes partvidéke biztonságos. Itt külön kiemelném a szunioni nyaralóövezetet és a Thermopülai szoros környékét, ahol komoly beruházásokkal, a közterületek fejlesztésével és hatalmas szállodaépítésekkel szálltak harcba a válság ellen a turistákért.
Bármennyire is problematikus a valuta görög népszerűsége, de a 2011-es idényben még biztosan euróval fogunk Görögországban fizetni, így azok járnak a legjobban, akik augusztus közepe előtt váltanak pénzt, ekkora ugyanis a prognózisok szerint valamelyest beérik a hellén válságkezelés és globálisan erősödni fog az euró.
A nyelvi nehézségeket azoknak lesz a legkönnyebb áthidalni, akik szállodában töltik a nyaralásukat, hiszen a személyzet mára egytől-egyik beszéli az angol vagy a német nyelvet és hozzászoktak, hogy ezt nonverbális kommunikációval bővítsék, ha a kedves vendég úgy kívánja. A piacokon és vásárokban ne nagyon lepődjünk meg, ha a számológép kijelzőjének heves mutogatásán túl bábeli zűrzavarban lesz részünk, ugyanis a felmérések szerint a görögök még a magyaroknál is kevésbé beszélik az idegen nyelveket.
Kérem, véleményüket és tapasztalataikat osszák meg velünk hozzászólás formájában!
Addig is: Καλές διακοπές
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás