Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Németh Krisztián szerda este titokban már a Waalwijknál edzett, és meggyőzte Ruud Brood vezetőedzőt. A csatár csütörtökön alá is írt a szezon végéig a holland élvonalbeli csapathoz, és vasárnap, a VVV Venlo elleni hazai mérkőzésen már be is mutatkozhat új klubjában.
„Krisztián egy komplett játékos, amiről mindenki meggyőződhet, aki látja játszani. Plusz támadót kerestünk, akinek különös érzéke van a gólszerzéshez, amivel megnőnek a variációs lehetőségeink a támadásoknál. Örülünk, hogy egy olyan tehetséges játékos, mint Krisztián a Waalwijkban folytatja" – mondta Ruud Brood vezetőedző a megállapodás kapcsán.
„Krisztián már átesett az orvosi vizsgálaton is és mindent rendben találtak, a szerződést is aláírtuk. Ha megérkezik a játékengedélye a klubhoz, akkor, ha csak csereként is, de már a hétvégi bajnoki is pályára léphet a Venlo ellen" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a csatár ügyeit intéző CMG menedzseriroda részéről Kövesdi Viktor.
„Ruud Brood vezetőedzővel már többször beszéltünk. Tudja, hogy Krisztiánnak van némi lemaradása, hiszen egy ideje nincs játékban, míg Hollandiában már tart a bajnokság. Ezért kezdetben valószínűleg inkább csereként kap lehetőséget, amíg nem éri utol magát. De kapóra jön, hogy jövő héten kupafordulót is rendeznek, így több lehetősége lesz a bizonyításra. A Waalwijk újonc csapat a holland élvonalban, de több váratlan győzelmet is aratott már az együttes ebben a szezonban, azonban nagy szüksége volt egy csatárra, hogy stabilizálja magát az élvonalban, s ebben lehet a gárda segítségére Krisztián, akiről nagyon jó véleménnyel van új edzője"– tette hozzá a játékosügynök.
Németh a 29-es mezben játszik majd a Waalwijkban. A brabant együttes jelenleg a 18 csapatos holland bajnokság 15. helyén található.
A 23 éves támadó legutóbb az MTK NB II-es csapatában játszott, nemrég pedig a PASZ Janninával hozták szóba, ám végül nem igazolt a görög alakulathoz.
A De Telegraaf megszólaltatta az ügy kapcsán a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Erwin Koemant.
„Németh az ország legnagyobb tehetsége volt. Technikás, nagyon gólérzékeny csatár. Az egyiptomi U20-as világbajnokságon nagyon jól ment neki” – mondta a szakember, akinél Németh debütált a felnőtt nemzeti tizenegyben.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás