Az Országházban tüntették ki a 2011. évi Nemzetközi Biológiai, Filozófiai, Fizikai, Informatikai, Kémiai, Matematikai Diákolimpián és a National Geographic Világbajnokságon eredményesen szereplő diákokat és felkészítő tanáraikat.
Orbán Viktor méltató beszédében hangsúlyozta, Magyarország nagy változáson megy keresztül, a cél az, hogy az ország megújuljon, és a 21. században erős és sikeres legyen. A megújuló Magyarországon csak az igazi teljesítmény számít, nem az összeköttetések, az ügyeskedés, hanem ami mögött emberi munka, tudás és szorgalom áll. A miniszterelnök példaként állította mindenki elé a diákolimpiákon sikeresen szereplő fiatalokat, hozzátéve, hogy mindenkitől ilyen teljesítményt várnak el.
A miniszterelnök kifejtette, a rendszerváltáskor azt remélték, hogy többé nem az ismerősök és kapcsolatok, hanem a munka, a teljesítmény és a tehetség lesz meghatározó, ám az elmúlt húsz év sok csalódást okozott ebben a tekintetben. A miniszterelnök elmondta, biztos abban, hogy mire a most kitüntetett diákok bekapcsolódnak a munka világába, már a teljesítmény lesz a meghatározó, amiért sokkal több kedvet éreznek majd az itthon maradáshoz is
Réthelyi Miklós méltató beszédében a kritikával rendezett ismeretek, a jó ízlés, az élethosszig tartó tanulás, a tudás társadalmi jelentőségére és súlyára hívta fel a figyelmet, majd gratulált a diákoknak és tanáraiknak az elért eredményekhez.
Az ünnepség keretében Miniszterelnöki Ösztöndíjat, illetve miniszteri kitüntetést vehettek át a diákolimpikonok, a felkészítésükben részt vevő tanárok pedig munkájukért elismerésben és pénzjutalomban részesültek.

Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.



Szóljon hozzá!



Új hozzászólás