Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A gyermekekkel való szeretetteljes foglalkozás - mint a babamasszázs - bensőséges légkört teremt a családban, amelyben a családtagok a hétköznapi gondoktól feloldódva, a stressztől megszabadulva tapasztalhatják meg az együvé tartozás érzését és a kötődés elmélyülését. Néma Attiláné Ella, dúla és babamasszázs oktató beszélt a masszázs fontosságáról és hatásairól június 7-én, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Baba-mama Klubjában. Gondolatait megosztotta a Kis-kunság olvasóival is.

Beszélgetés Szalma Edittel a 2010-es Év Illusztrátorával, akinek május 31-én nyílt kiállítása a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Gyermekboridalmában. A művésznő alkotásai díszítik Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt most megjelent, Cerka Tinka és a Szürke Lord című gyermekkönyvét.
Diákpolgármestert választottak Kiskunfélegyházán

Gémesi László, az újdonsült diákpolgármester számolt be a Kis-Kunságnak a diákpolgármester-választásról és jövendőbeli terveiről.

Ellenszavazat nélkül, egyhangú támogatással Rosta Szabolcsot választotta meg a Bács Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének igazgatójává a megyei közgyűlés múltheti cikluszáró testületi ülésén. A kiszivárgott információk szerint már a zárt bizottsági és az azt megelőző szakmai meghallgatáson is nagy többséggel támogatta mind a szakma, mind a megyei kultúrpolitika az új igazgató pályázatát. A fiatal régész három éve a félegyházi Kiskun Múzeum igazgatója.

Kedden délután gyerekekkel telt meg a József Attila Általános Iskola ebédlője. Ám ezek a kisdiákok nem a szokásos menzaebédre voltak éhesek, hanem sokkal inkább a szép szóra, pontosabban az irodalomra, mivel az iskola vendégeként Szabó T. Anna és Dragomán György költő-író házaspárral ismerkedhettek meg ezen a délutánon.

És Rómeó… És Júlia… – interjú a színészházaspárral.
Beszélgetés Lezsák Sándorné Sütő Gabriellával

Magyarország történelmének fontos állomása volt az úgynevezett lakiteleki „rendszerváltó sátor” felállítása, az 1987-es találkozó megszervezése. Valószínűleg kevesen tudják, hogy ezen jelentőségteljes esemény egyik mozgatórugója egy asszony, Lezsák Sándorné Sütő Gabriella volt, aki férje támaszaként, vállalva a veszélyt is, mindent megtett azért, hogy a találkozó létrejöhessen házuk udvarán.
Lezsák Sándor a sikeres politikus, költő és író mögött mindig szilárdan ott áll felesége, aki biztosítja számára a nyugodt családi hátteret. Közös életük példaértékű lehet mindenki előtt.
Beszélgetés Kocsis Fülöppel, Magyarország görög katolikus püspökével

Az elmúlt héten kétnapos vetélkedővel emlékeztek Romzsa Tódorra, a kárpátaljai Munkács mártír görög katolikus püspökére. A találkozón jelen volt Kocsis Fülöp, a magyarországi görög katolikus egyházmegye vezetője is, akit kereken két éve nevezett ki XVI. Benedek pápa püspökké. Itt beszélgettünk vele.

A hosszú hajú, kissé félszeg mosolyú kislány kíváncsian lépte át az öreg alma mater rajszakkörének ajtaját 1981 kora őszén egy szép verőfényes szeptemberi napon.
Akár így is kezdődhetne az a szép ív, amelyet Szabó Ildikó az elmúlt évtizedek alatt befutott. Bár nem vált hangadóvá, az idő előrehaladtával feltűnt makacs szorgalma és tehetsége. Na és nem utolsósorban megbízhatósága. Nem volt olyan unalmas dekorációs iskolai feladat, amiben ne lehetett volna rá bizton számítani.
Beszélgetés Barnabás atyával, a szentkúti pálos kolostor vezetőjével

A pálos az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, melynek működését a Szentszék jóváhagyta, 1308-ban. A rendet Boldog Özséb alapította, aki 1252-ben közösségbe gyűjtötte a Pilis hegységben élő remetéket, és szabályzatot készített számukra. A remeték közösségbe szervezése és a remete Szent Pálról elnevezett rend alapítása óta eltelt hétszázötven év történéseiről, valamint a hit fontosságáról, és a mai társadalomban betöltött szerepéről Barnabás testvérrel, a pálosszentkúti kolostor vezetőjével beszélgettünk.
Beszélgetés Erőss Zsolttal, aki a magyarok közül elsőként jutott fel a világ tetejére

Van, aki sokat kockáztat, s van, aki keveset. Kérdés: mihez viszonyítva? A kockázatvállalás megítélése mindig szubjektív. A hegymászásról azt tartják, a legveszélyesebb sport, holott már puszta létezésünk is magában hordoz bizonyos fokú kockázatot – állítja Erőss Zsolt, az első magyar állampolgár, aki feljutott „a világ tetejét” jelentő 8850 méter magas Mount Everestre.

Bagó Ákos Károly a Budapesti Műszaki Egyetem ipari termék- és formatervező szakán diplomázott, majd rehabilitációs szakmérnökként folytatta tanulmányait. A tiszakécskei fiatalember mindig is kereste a kihívásokat, az újszerű és alkalmazható megoldásokat. Számos terve közül legnagyobb sikert az írásfejlesztő toll aratta, mellyel sok díjat és elismerést szerzett.

Tiszakécske egyik legjobb zenésze kétségtelenül Soós Norbert, ám szerénysége miatt a zenészek körein kívül kevesen ismerik zenei pályáját. Ezért is időszerű, hogy megismerjük kicsit a billentyűket vadul nyomogató fiatalember életét…

Már több, mint egy éve töretlen népszerűségnek örvend a mára országos hírű kiskunfélegyházi koncertklub, a Rocktár. Az ifjúsági klubot működtető egyesület célja nem csak és kizárólag a szórakoztatás, nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok nevelésére, illetve a képzőművészet és a zenekultúra közvetítésére is. A Rocktár működéséről, sikereiről, mindennapjairól kérdeztük az egyesület vezetőjét, Ónodi Árpádot.
- Miklya Luzsányi Mónika -

Az építész munkája egyszerre nagyon kitett és láthatatlan. Amikor autóval elhajtunk a Mizse-motel mellett, vagy Félegyházán a főtéren sétálva rácsodálkozunk a Fókusz-ház míves homlokzatára, ha bejárjuk a szociális otthon, az alpári iskola, vagy a Constantinum óvodájának tágas tereit, ritkán jut eszünkbe az építész, aki tervezte az épületet. Pedig itt él közöttük, találkozunk vele naponként.
- Miklya Luzsányi Mónika -

Buda Ferencet, a halk szavú embert, itt a Kiskunságban sokan ismerjük. Vannak, akik Kecskeméten a „Forrás” irodalmi folyóirat alapító szerkesztőjeként találkoztak vele először. Mások Lakiteleken, a Népfőiskolán hallgatták felolvasásait, előadásait. Ismét másoknak tanára volt a hatvanas években, s akadnak olyanok is, akik a családfőt, hat gyermek édesapját tisztelik benne. A szűkszavú költő, Buda Ferenc hangjára azonban országszerte is odafigyelnek. Pályája négy évtizede alatt számos elismerésben részesült, többek között Déri-, József Attila- és Kossuth-díjat is kapott. Idén pedig, a szűkebb pátriája megbecsülésének jeleként a területi Príma-díj jelöltjei között olvashatjuk a nevét.
-Sz.A.-

Idestova húsz esztendeje él Ballószögön egy erdélyi származású férfi, bizonyos Demeter József, akit legtöbben csak „ballószögi székelyként” ismernek.

4 aranyérmet és egy különdíjat szerzett a kiskunfélegyházi Kovács János Tiszaföldváron, az I. Tiszaföldvári Artisztika Kupa és Grillázs versenyen.
Beszélgetés Mr. Jupiter bűvésszel, akinek tanítványa világbajnok lett Pekingben

Háromféle ember van. Az egyik tele van ötletekkel, de nincs tehetsége. A másik tehetséges, ám hiányoznak belőle az ötletek. A harmadiknak ötletekből és a megvalósításukhoz szükséges tehetségből is bőségesen jutott. Ők a művészek.

Bizonyára sokan ismerik Zsuzsit – legalábbis a hangját – a Félegyházán és a környéken rádiót hallgatók, de júliustól az egész ország megtudhatta, ki ő.

Varga Klára, fiatal kora ellenére már számos sakkversenyen – köztük nemzetközi megmérettetésen - ért el kiemelkedő eredményt. 8 éve, 7 évesen szinte észrevétlenül leste el a sakk lépéseit, a családi játékok alkalmával.
-S.B.-

Az Európai Parlamenti választások következménye, hogy összeurópai szinten egyértelműen a jobbközép erő erősödött meg, még akkor is, ha a frakciók szintjén ez válással is jár, hiszen az angolok egy külön frakciót alakítanak majd – Nyilatkozta lapunknak Becsey Zsolt, térségünk leköszönő EP-képviselője, aki a az elmúlt években a magyar küldöttség egyik legeredményesebb és legelismertebb tagja volt.

Dr. Lantos Csabát sokan ismerik a megyéből. Gyermekkorában tehetségét a sakkjátékban bontakoztatta, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetem elvégzése után a Szegedi Gabonakutató doktorandusz munkatársa lett. Tavasszal védte meg disszertációját, és nyáron avatták doktorrá. Talán különös, de a katolikus növénygenetikus nem a tudományos pályán elért eredményeire a legbüszkébb, hanem egy egészen egyszerű felismerésre.

Csenki Attila, kiskunfélegyházi családapa. A Fábry Sándor által életre hívott RTL KLUB-os Dumaszínház, a Stand Up Comedy oszlopos tagja. Rendszeres fellépője a pesti Godot-Dumaszínháznak és az ország más hasonló vidéki színházainak is. Legismertebb poénjával egycsapásra megutáltatta magát a Best Magazin főszerkesztőjével és jónéhány bulvárújságíróval is. Mások szemében viszont az, hogy volt mersze ujjat húzni egy nagypéldányszámú bulvárlap személyében az egész magyarországi bulvármédiával, minden bizonnyal kifejezetten rokonszevessé vált. A saját apját csehszlovák roma-protokollzenésznek (aki brácsás, néha trombitás) kiadó Csenkinek most feladtuk a labdát: szülővárosába szerveztünk neki egy estét (Kiskunfélegyháza, április 24., 20.00 óra - Móra Ferenc Művelődési Központ), ahol azok előtt a barátok, rokonok, ismerősök előtt kell majd fellépnie, akik történeteiből más színpadokon olyan nagy sikert arat.

Miklya Zsoltnak a közelmúltban jelent meg Cérnatánc című verseskötete a Parnasszus Kiadónál. Az irodalmi közéletben országszerte ismert és elismert félegyházi költőt április 11. (József Attila születésnapja) a Költészet Napja alkalmából kérdeztük.

Több, mint 20 éves a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar, amely az elmúlt években több nemzetközi elismerést is besöpört, és ismét egy nagysikerű kétnapos hangversenyt adott karácsonykor. Ez alkalommal adott rövid interjút lapunknak Jankovszki Ferenc, karnagy - zenekar vezető, a zeneiskola igazgatója.

Fennállásának tizedik jubileumát ünnepelte a félegyházi Constantinum Intézmény Sportcentrum-avatóján a térség méltán legsikeresebb néptánccsoportja, a Padkaporos Táncegyüttes (az est fotói a Galériák menüpont alatt találhatók!). A hagyományőrző formáció vezéralakja a mai napig Gulyás László vándormuzsikus, gólyalábas, néptáncos, aki már a kezdeteknél az élére állt a szerveződésnek. Azóta a környék falvaiban és kistelepülésein is megalakultak a helyi néptánccsoportok, de a mag ma is a Padkaporos.

Ezekkel a szavakkal nyitotta lapunknak adott interjúját a
Prima Primissima területi díjának irodalmi kategóriagyőztes kiskunfélegyházi
írónője. Félegyházi, bár a békési megyeszékhelyen született, s egészen a
főiskoláig ott is tanult. Debrecenben rajz szakot végzett, s közben egy
csoporttársában, a szintén Békés megyei Csorvásról származó Miklya Zsoltban
rátalált élete társára.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás

