Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__10/i__6243 | Feltöltés időpontja: 2010. május 19. 17:42

Miklya Luzsányi Mónika

Kedden délután gyerekekkel telt meg a József Attila Általános Iskola ebédlője. Ám ezek a kisdiákok nem a szokásos menzaebédre voltak éhesek, hanem sokkal inkább a szép szóra, pontosabban az irodalomra, mivel az iskola vendégeként Szabó T. Anna és Dragomán György költő-író házaspárral ismerkedhettek meg ezen a délutánon.

Nem először jár a közel húsz rangos magyar és nemzetközi díjjal rendelkező művészházaspár városunkban, hiszen tavalyelőtt a Kiskun Múzeum Irodalmi Teadélutánjainak keretében már találkoztak a félegyházi olvasókkal. A gyermek író-olvasó találkozók sem újak a József Attila iskolában, hiszen tavaly Tóth Krisztina József Attila díjas költőnővel és kisfiával, Marcellel találkozhattak az iskola növendékei. Ahogy Mester Ernő, az intézmény igazgatója  bevezető szavaiban elmondta, hagyományt szeretnének teremteni ezzel a gyermek író-olvasó találkozóval, hogy közelebb hozza a kortárs irodalmat, a kultúrát a gyerekekhez.

– Gyakran szoktatok gyerekeknek felolvasni, író-olvasó találkozóra járni?

Szabó T. Anna:
– Én viszonylag gyakran szoktam, ha tehetem, elmegyek mindenhova, ahova hívnak. Sinha Róbert klasszikus gitárművész állított össze a verseimből egy zenés műsort, vele szoktunk gyerekekhez menni, énekelni, játszani, beszélgetni. Engem mindig nagyon meghat, ahogy a gyerekek készülnek egy-egy ilyen alkalomra.

Dragomán György:
– Én ilyen kicsik közé ritkábban szoktam menni, inkább gimnáziumokba hívnak.

– És Palkónak, Gábrisnak, a saját gyerekeiteknek szoktatok felolvasni esténként? Vagy a saját meséiteket mondjátok el?

Szabó T. Anna:
– Most már lassan inkább mi hallgatjuk, hogy ők miket mesélnek.

Dragomán György:
– De azért fel is olvasunk nekik. Esténként nagy meseolvasás van, és ha mi is készen vagyunk egy mesével, azt felolvassuk nekik rögtön akkor.

Szabó T. Anna:
– Ilyenkor én is legalább akkora izgalommal várom az esti mesét, mint a gyerekek, hogy megtudjam, mit is írt Gyuri. Most egyébként valahogy trilógiákat olvasunk nekik. Gyuri olvasta nekik a Ruminit, én pedig Bosnyák Viktória Tündérboszorkányát olvastam fel nekik.

– Mit szeretnek a legjobban? Mi a kedvenc meséskönyvük?

Dragomán György:
– A mi gyerekeink nagyon szeretik a hangoskönyveket. Számomra nagyon fontosak voltak a meselemezek, a rádióban a hangjátékok. Ezt a hagyományt folytatják a gyerekek. Gábrisnak, aki most nyolc éves, Tom Sawyer a kedvence, a Két Lottit is nagyon sokszor végighallgatták midketten. Ha Gábris bemegy a szobájába, gyakorlatilag azonnal bekapcsolja. Közben rajzol vagy leckét ír, sőt láttam olyat is, hogy képregényt olvasott hangoskönyv hallgatás közben.

– Gyuri, te sokszor írsz gyerektudat-szövegeket, de gyerekeknek kevésbé. Mi különbség van aközött, amikor gyerekekről, és amikor gyerekeknek írsz?

Dragomán György:
– A valóság. Amikor gyerekekről írok, akkor a valóságot írom le, mindenképpen reálisnak kell lennie valamilyen szinten. A meséknél viszont nincs ilyen megkötés, sokkal szabadabb vagyok, bármi megtörténhet.

– Mikor ti voltatok gyerekek Erdélyben, egy egészen más világba nőttetek bele, mint a mai gyerekek. Kell-e nekik a múltról, a diktatúráról, a hatalomról beszélni?

Dragomán György:
– Nagyon nehéz erről beszélni a gyerekeknek. Amikor a mieink kicsik voltak, Berlinben éltünk három hónapig, s akkor azt találtam ki nekik, hogy elmagyarázzam az egész második világháborút, hogy élt két gonosz király, akik maguknak akarták az egész földet, és voltak csatlósaik ezen meg azon az oldalon is. Innen indulva el lehetett nekik mesélni mindent, de meseszinten maradt, és nem fogták fel, hogy ez egy valóságos történet. Mikor aztán beszélgettem a nagyfiammal arról, hogy mi a hatalom meg a diktatúra, akkor úgy próbáltam megvilágítani neki, hogy tudod, a mi gyerekkorunkban nem volt tévé, mert megtiltották. Ezt a konkrét dolgot teljesen jól felfogta, mert ugye, ha rosszat csinál, néha én is büntetem azzal, hogy nem nézhet tévét. Innen kiindulva magyaráztam el neki, hogy a diktatúra az, amikor a gonosz uralkodó bármit megparancsolhat – pl. senki sem nézhet tévét –, és azt vakon teljesíti mindenki. Akkor is, ha értelmetlen.

Szabó T. Anna:
– Nagyon nehéz egyébként erről beszélni velük, mert a hatalmi kérdések már az iskolában is ott vannak. És én nem igazán tudom, mit is mondjak neki, ha mondjuk bántják, vagy meghúzzák a haját. Arra meg főleg nem tudjuk felkészíteni őket, hogy egy diktatórikus helyzetben hogyan reagáljanak. Magamról sem tudom, hogyan reagálnék, ha bántanának, zsarolnának. De hiszem azt, hogy a példának ereje van. Hogy a látott és olvasott példa beépül az életükbe. Mint például Ottlik Iskola a határon-ja. Ezek a művek meghatározók lehetnek, ha ki kell állni valamivel szemben.