Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Jobbára négyszeres forgalomnövekedést tapasztalnak – már ahol van mit eladni, mivel van olyan cég, amelynek a hirtelen támadt érdeklődés nyomán elkapkodták a teljes, még tavaly berendelt készletét, így most egyelőre csak a rendeléseket veszik fel a vásárlóktól, akik néhány hét múlva kapják kézhez az e-cigarettát vagy annak tartozékait - írja a Népszabadság.
Bár az ezzel a termékkel idehaza foglalkozó, piaci vélekedések szerint nyolc-tíz importőr vállalkozásnál számítottak a nagyobb keresletre a törvény életbelépte után (a nemdohányzók védelmét szolgáló jogszabály ugyanis nem vonatkozik a füst helyett vízpárát eregető e-cigarettára, így arra nyugodtan rá lehet „gyújtani” nyilvános helyen is), ám volt, ahol elmondták: ennek ellenére sem reszkírozták meg a nagyobb raktárkészlet felhalmozását.
Ugyanígy az érdekelt cégek nem vágtak bele számottevő marketingkampányba sem, pedig a jogszabályváltozás miatt ez – mint az a forgalom alakulása is mutatja – indokolt lehetett volna.
Az óvatosság oka, hogy egyelőre nem dőlt el, milyen jogi szabályozás alá kerül a jelenleg „exlex”, azaz sehová nem tartozó e-cigaretta.
Szakmai fórumokon a legváltozatosabb elképzelések keringenek erről, de szinte minden érintett biztosra veszi, hogy rövidesen szabályozni fogják ezt a területet. Piaci szereplők többek között tudni vélik, a kormány azt tervezi, hogy külföldi mintára Magyarországon is gyógyászati segédeszközként, kizárólag gyógyszertárakban lehessen kapni az e-cigarettát, de úgy tudni, ötlet szintjén, szakmai fórumokon az is elhangzott, hogy a dohányiparnak már beharangozott, dohánykiskereskedelem állami koncesszióba vételével „egy füst alatt” az e-cigaretta kereskedelmét is szakboltokba szorítanák be.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Cserélni tudják génjeiket a lepkék
Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkban
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás