Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Azt már eddig is tudtuk, hogy minden nap egy alma a vasagbélrákot is távolabb tartja, sőt, a rákos megbetegedések kivédésére az angoloknál egy szuperbrokkoli is megjelent, ami még a szívbetegségek ellen is jó. Most a paradicsomról derült ki, hogy az étkezés kihagyhatatlan elemévé kell tenni.
A piros színű gyümölcsökben és zöldségekben ugyanis erőteljes antioxidáns hatású likopin található - ez felelős az előbb leírt jótékony hatásokért is. Amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy a sugárkezelés szövődményeit is csökkenteni lehet-e paradicsomlé adagolásával, mivel a besugárzás mellékhatásai elsősorban gyulladásos folyamatok, amelyeken az antioxidánsok segíthetnek.
A munkacsoport 17, prosztatarák miatt sugárkezelést igénylő beteget vont be a vizsgálatba. Öt beteg a szokásos kezelést kapta, 12 pedig egy-négy deciliter közötti mennyiségben ivott öt-nyolc héten keresztül naponta paradicsomlevet - a sugárkezelés következtében megjelenő, gyulladásos folyamatra jellemző laboratóriumi változások jelentősen csökkentek.
A kutatók hangsúlyozták, hogy a kis esetszám miatt ez a kiegészítő kezelés további vizsgálatokat igényel, de a kedvező adat újabb bizonyítéka annak, hogy nemcsak finom, hanem egészségügyileg is hasznos paradicsomot enni vagy éppen inni.
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
A "Europe on the Ground" az Európai Ifjúsági Károly-díj nyertese 2012-ben
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás