Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
A TV2-nél döntöttek, ahogyan a legutóbbi szériában, úgy a Megasztár 6-ban is Liptai Claudia lesz Till Attila műsorvezető párja. A lépés érhető, hiszen a duó több mint tíz éves múltra tekint vissza, és a csatorna közleménye szerint a megszokott profizmussal, ugyanakkor friss lendülettel készülnek a nagyszabású show-ra.
„Nagyon jó érzés, hogy ebben a műsorban léphetek újra a nézők elé, hiszen nagyon közel áll a szívemhez. Amikor búcsúztam, nagy szükségem volt a pihenésre, de bevallom, mostanra már hiányzott a feladat és ez a számomra oly fontos csapat. A Megasztár szórakoztató, semmihez sem hasonlítható hangulatú show, melyben valódi emberi sorsokat követhetünk nyomon, ami nem csak a nézőket, de minket műsorvezetőket is megérint. A legfontosabb, hogy olyanoknak tudunk esélyt adni, akik a Megasztár nélkül talán sosem tudnák megmutatni a tehetségüket” - mondta Claudia, akihez hasonlóan - a műsorban az első széria óta részt vevő - Tilla számára is összeforr a show-ban a szórakoztatás a valódi tehetségek felfedezésével.
„Az egyik legállandóbb dolog mostanra az életemben a Megasztár lett. A kezdetektől részt veszek a műsorban, ami minden évadban más és más, hiszen a versenyzőktől függ, hogyan alakul. Felemelő, hogy igazi fiatal tehetségeknek segítünk lehetőséghez jutni az egyes szériákban. Ha jellemeznem kellene a Megasztárt azt mondanám: sorsfordító, felemelő, egy új élet lehetőségét rejti magában. Claudiával pedig remek csapat vagyunk: éppen tíz éve álltunk először közösen kamerák elé, ismerjük egymás minden rezdülését. Boldog vagyok, hogy idén is együtt vezethetjük ezt a műsort!” - mondta Tilla.
Az mmonline.hu információi szerint a tavaszi szezon elején már a képernyőkre kerül az új Megasztár. A készítők számos újdonsággal várják a rajongókat, így például átalakult a zsűri. Két tagja már ismert, Bereczki Zoltán és Falusi Mariann ott lesznek az ítészek között, de úgy tudjuk hamarosan a másik két zsűritag neve is kiderül majd.
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
A "Europe on the Ground" az Európai Ifjúsági Károly-díj nyertese 2012-ben
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás