Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
A legtöbben csak egy bánatűző futórománcnak hitték Jennifer Lopez és Casper Smart szerelmét, de egyre komolyabban alakulnak a dolgok köztük. A színész-énekesnőt teljesen elvarázsolta a tizennyolc évvel fiatalabb táncosa. Sőt látva, hogy Casper milyen jól bánik az ikreivel - mármint a gyerekeivel -, azt szeretné, ha pasija újra anyává tenné. J.Lo szerint még képes lenne negyvenkét évesen egy szülésre, és ehhez megvan az ideális apajelöltje is. De egyelőre még csak az összebútorozásig jutottak el. Ami annyit tesz, hogy a fürge lábú csábító két sporttáskával felpakolva áttette székhelyét a gitártestű sztár valamelyik villájába.
Lopez exférje, Marc Anthony azonban korántsem lelkesedik azért, hogy egy siheder lett fia és lánya pótapja. Ha pedig kis latin lelkében nem sikerül a tüzet kisebb fokozatra kapcsolni, akkor egész biztosan bíróságra viszi a gyerekelhelyezést. Vagyis magának követeli majd Max és Emme teljes felügyeleti jogát. Holott ő sem éppen egy vényasszony oldalán vigasztalódik. Tekintve, hogy Shannon De Lima sem sokkal lépte még át a bűvös második x-et.
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
A "Europe on the Ground" az Európai Ifjúsági Károly-díj nyertese 2012-ben
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás