Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
Több, mint 8.000 ember bevonásával valósult meg egy átfogó piackutatás, amelynek egyértelmű eredménye az lett, hogy az utazók számára a legfontosabb érték nem más, mint a barátságosság.
Ezt a kutatásban résztvevők 71%-a emelte ki! A kutatás után indult el "Az Év Legbarátságosabb Szállodája 2010 Verseny", melyben közel 90.000 utazó szavazott arra, hogy mely szálloda személyzete volt hozzá a legfigyelmesebb, és a legbarátságosabb a 2010-es évben.
A 2011-es évben a Kisutazás.hu - a LifeClub.hu-val közösen – további kutatásokat folytatott a szállodai személyzet barátságosságról. Ebben 14.200 utazói véleményt összegeztek 50+1 pontban. Szembetűnő, hogy az utazók igénye a figyelmes kiszolgálásra tovább nőtt a 2010-es évhez képest. A szállodák kiválasztásakor – tehát a pihenésük megkezdése előtt- a 86%-uk, a nyaralásuk értékelésekor viszont már a 98%-uk tartotta fontosnak a szállodai személyzet barátságosságát!
A 2010-es verseny széles körű elismerése, valamint a barátságos szállodai személyzet iránti növekvő igények miatt a szervezők 2012. január 10-én – immáron 2. alkalommal - útjára indították "Az Év Legbarátságosabb Szállodája 2011 Versenyt". Ebben az utazók azon hotelekre adhatják le voksukat, amelyekben a 2011-es évben a legfigyelmesebb kiszolgálást tapasztalták meg.
„A versennyel idén is a hazai turizmus erősítése, a szállodaipar és a vendéglátás „imidzsének” javítása a célunk. Biztosak vagyunk abban, hogy ha az utazni vágyók megtapasztalják az odafigyelést, akkor sokan választják a belföldi hoteleket, a külföldi utazás helyett.
A szervezők hisznek benne, hogy a verseny segítségével megváltoztathatók azon negatív minősítések, amelyeket például a World Economic Forum fogalmazott meg, amikor a 2011-es jelentésében kiemelte, hogy a hozzáállás, a vendégszeretet és a képzettség miatt nem kiemelkedőek Magyarország adottságai” – mondja Csobota-Kis Árpád a verseny ötletgazdája, a Barátságos Szállodák Nagykövete.
„A versenyben két kategóriába nevezhetnek a szállodák: az 50 szoba alatti, valamint az 51 szoba feletti csoportban. A csillag besorolás szerint nem tettünk különbséget a hotelek között, mert hitünk szerint a barátságosság nem a csillagok számától, hanem a belső indíttatástól, a vendégek szeretetétől kell függjön.
"Az Év Legbarátságosabb Szállodája 2011 Verseny" 2012.03.20-ig tart, az utazók addig szavazhatnak a hotelekre a www.szallodaverseny.hu oldalon. Az idei versenyben sok marketing, és innováció is helyet kap, az utazókkal történő kommunikáció legfőbb felülete pedig a Facebook lesz.
Tervezzük a szállodai, és a szavazói interaktivitás növelését, amivel a megrendelőt, és a fogadó oldalt közelebb hozzuk egymáshoz.
120.000 szavazatot várunk, ami 30.000-rel magasabb a tavalyinál. A versenyben jól szereplő szállodák komoly PR előnyre tesznek szert, amiből még hosszú évekig profitálhatnak.
A verseny hitelességét bizonyítja az, hogy védnökként a kezdeményezés mellé állt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Glaser Gyula, a Magyar Kastélyszállodák Egyesületének volt elnöke, Dr. Török Lajos PhD., főiskolai docens, Korsós Péter, a Porsche Hungaria Kft. (Audi) Fleet and VIP sales managere, Karakasné Morvay Klára, a BGF-KVIK főiskolai adjunktusa, és Garai Gábor, a Paris Cosmetics Kft. cégvezetője
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
A "Europe on the Ground" az Európai Ifjúsági Károly-díj nyertese 2012-ben
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás