Az Oxfordi Egyetem megunta a találgatásokat, egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani, a jeti márpedig (nem) létezik.
Lezsák Sándor is részt vesz Pünkösd napján a Lakitelek-Nyárlőrinc-Szentkirály-Lakitelek útvonalon meghirdetett gyalogos zarándoklaton.
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.
Napról napra erősebben uralkodik el az a vélemény a piacokon, mely szerint a görög államcsőd egyre inkább elkerülhetetlen. Ezen Magyarország is hatalmasat bukhat.
Dr. Pető Ferenc mellszobrát avatják fel a hétvégén Szegeden.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Az MTVA, a foci Eb és az olimpia kizárólagos hazai közvetítési és kivetítési jogtulajdonosa a kocsmai meccsnézésért pénzt kér a vendéglátósoktól.
Világszerte ismerik és szeretik, egyesek, köztük sztárok is már-már a bibliájuknak tekintik Jorge Bucay argentin pszichoterapeuta-író könyveit.
A hetvenedik születésnapját vasárnap ünneplő tudóssal a New Scientist című folyóirat készített interjút, melyben arra is rákérdeztek, hogy mi foglalkoztatja leginkább. "A nők. Ők a teljes rejtély."
A súlyos beteg kutató a könnyedebb témák mellett persze számot vetett tudományos pályafutása legnagyobb sikereiről és kudarcairól is.
Hawking és első neje, Jane (akivel három gyermeke is van) 1991-ben vált el, a tudós jelenleg második házasságában él egy korábbi nővérrel. Első felesége egyébként könyvet jelentetett meg Hawkingról, ebben önzőnek írta le a férfit, akit emlékeztetni kellett arra, hogy nem ő az isten.
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
A "Europe on the Ground" az Európai Ifjúsági Károly-díj nyertese 2012-ben
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás