Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
A magyar filmművészet e nagy öregjét sok szál köti városunkhoz. Szülei még az első nagy világégés vérzivataros időszakában költöztek Kiskunfélegyházára nyugalmat remélve. Az egykori alma mater faláról egy kitűnő állapotban megőrződött tablóról néz le ránk megilletődött komolysággal a fiatal Morell Mihály. Az 1931-ben végzett osztály valószínűleg a 200 éves gimnázium egyik legsikeresebb osztálya lehetett, hiszen tanulótársai voltak többek közt a magyar festészet nagyjai közt számon tartott Szántó Piroska, de Földi Lőrinc munkásságát is szoborral ismerte el Sopron városa. (Bíró Béla tanár úr végleg megnyugodhat az égi katedrán, tanítványai nem hoztak rá szégyent.)
Néhány hónapig a gimnázium tanára is volt Morell Mihály, hogy azután elinduljon a filmművészet rögös útján. Nem véletlenül jöttek el tisztelegni az egykori tanítványok, akik már maguk is mesterei a műfajnak. Sára Sándor (Van, aki e nevet nem ismeri?), András Ferenc, Koltai Lajos – hogy csak a legismertebbek közül soroljak fel néhányat -, meleg szavakkal, meghatottan idézték fel Morell Mihállyal töltött időszakukat.
Kiskunfélegyházáról Balla László alpolgármester úr adta át a város ajándékát, majd Ficsór József és Dr. Bánkiné Molnár Erzsébet ny. múzeumigazgató köszöntötte Miska bácsit. Az egykori alma mater kései igazgatója - e sorok írója -, az iskola emlékkönyvével és borával ajándékozta meg a Móra Ferenc Gimnázium legidősebb tanárát!
Az esemény legmeghatóbb része az volt, amikor az ünnepelt megköszönte a jelenlévőknek - akik zsúfolásig megtöltötték a helyiséget - a feléje áradó szeretetet.
Mellesleg volt egy kiállítás is a művész (film, festő, szobrász) szénrajzaiból, melynek plakátja viselte a MORELL 100 feliratot, de igazából ez „csak” körítés volt, emelve azt a megismételhetetlen hangulatot, amely akkor este belengte a Marcibányi téri művelődési ház helyiségét, s mindenkit, aki ebben a „történelmi pillanatban” jelen volt.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
3 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás